Ha szétnéztél már a blogban, akkor valószínűleg nem fog meglepetésként érni, hogy meglehetősen rajongok a keményebb zenékért, különösen a sárkányos-kardozós power metalért. Részben épp ezért röhögtem tegnap konkrétan fél órát a skandináv metalosok zseniális médiahekkjén. Elegáns, hatásos, betaláltak vele.
Történt ugyanis, hogy a H&M ruhamárka (amelyet egyébként nagyon szeretek) a legújabb kollekcióban piacra dobott pár pszeudo-metalos cuccot: zenekaros felvarrókkal díszített fekete dzsekit, farmert, horrorpólót, ilyesmit. Ettől pedig Henri Sorvali-nál, a finn folk-metalban utazó Finntroll gitárosánál kicsit lefőtt a kávé, és pár skandináv zenei és médiaszakemberrel összefogva zseniálisan meghekkelte az egész metaldzseki-bizniszt.
A kollekcióban szereplő, egyébként nem létező zenekarok logóihoz ugyanis Facebook-, Youtube- és MySpace-profilokat kreáltak, sőt, még zenéket, konkrétan egy 12 számos válogatást is feltöltöttek a netre, közben pedig a Strong Scene Productions nevű PR-csapat elhintette, hogy ezek mind egykori, nagy hatású underground-zenekarok, amelyek között két némileg neonáci banda is található. A sajtó és az internet egy emberként repült rá a hírre, hogy a H&M neonáci bandákat reklámoz, a vezetőség meg nyilván fogta a fejét, hiszen ha valaki, ők pontosan tudták, hogy az említett zenekarnevek a marketingosztály fél évvel ezelőtti értekezletén hangzottak el először.
Végül persze Sorvaliék bevallották, hogy ez az egész egy orbitális hoax, hozzátéve, hogy jó lenne, ha a divatcégek nem kezdenék más szubkultúrák jellegzetes tárgyait kiárusítani anélkül, hogy valamit is tudnának az adott területről, vagyis nem baj, ha egy cég tisztában van azzal, mit is árul valójában. És persze, hogy a metal sokkal több annál, mint hogy az ember rárak egy dzsekire pár zenekaros felvarrót, és morcul néz.
A magam részéről, nemcsak metal-rajongóként (méghozzá olyan metal-rajongóként, aki hetente kétszer megkapja, hogy “nem is gondoltam volna rólad” csak mert nem járok mindenhová bőrben-szegecsben), hanem lelki dolgokkal és stílustanácsadással egyaránt foglalkozó szakemberként is teljesen egyetértek. Mert a ruhád azon kívül, hogy véd a hidegtől és megfelel bizonyos társadalmi szabályoknak, jó esetben a belső világodról is elárul valamit. Persze lehet ezen egy kicsit turbózni, nyugodtan öltözz egy kicsit magabiztosabbnak az állásinterjún, és kicsit dögösebbnek az első randin. Azzal sincs baj, ha a divattervezők merítenek más kultúrákból és népviseletekből, ameddig ez megmarad az inspiráció szintjén.
De ordasat hazudni nem ér. Ha életedben nem hallgattál még Rihannánál keményebb zenéket, akkor ne öltözz metalosnak. Ha annyit tudsz a gördeszkáról, hogy gurul és veszélyes, akkor ne öltözz deszkásnak. Mint ahogy a rap sem annyi, hogy megfordítod a fejeden a baseball-sapkát és böszme aranyláncot raksz a nyakadba. Ha nincs közöd az egészségügyhöz, akkor ne vegyél fel fehér köpenyt, ha nem vagy rendőr, hanyagold a kék egyenruhát. Azzal, hogy kritikátlanul magadra aggatsz bármit, amit egy divatcég aktuálisan trendinek kiáltott ki, még semmit nem tettél az egyéniségedért, semmit nem mondtál el a lelkedről, sőt, olyat állítottál, ami nagyon nem igaz.
Ha rám hallgatsz, inkább olyan ruhákat választasz, amelyek valóban a tieid, és rólad szólnak. A jelmezeket inkább hagyd meg a farsangra.
Ha tetszik a blog, csatlakozz a Zöldsaláta Facebook-közösségéhez! De a Twitteren és a Bloglovinon is követheted a Zöldsalit!
Ez a kampány nálam is nagyon betalált, tegnap olvastam róla és vagy fél óráig nem bírtam abbahagyni a röhögést! Pedig nem is nagyon hallgatok metált (az én szívem a rockért dobog.) A sztoriról egyébként eszembe jutott, hogy gimiben (már akkor is rockos volt a zenei ízlésem, de a ruházkodásom annál sokkal színesebb és önkifejezőbb)kaptam egy fekete pulcsit. Iszonyat sokan megkérdezték tőlem, hogy akkor te most rocker leszel? Én meg mondtam, hogy nem, már az vagyok. Meg hippi, meg még egy csomó minden más, de igazából csak egy: én.
Nálam is ugyanez a helyzet. 30 éves vagyok, 15 éve metálos, de nap mint nap rácsodálkoznak az emberek, hogy úristen, tényleg? Nem is gondoltuk volna rólad, mert olyan szelíd lány vagy.
1. Azért mert metált hallgatok még nem iszom vért.
2. Azért mert metált hallgatok még szeretem a divatot és ha olyan napom van akkor rózsaszín pulcsit veszek fel fehér nadrággal. De vannak napok amikor úgy ébredek, hogy ma talpig bőrben és feketében szeretnék lenni. Hangulatfüggő.
3. Hiszek abban, hogy "METAL is religion" és szerintem az számít, amit belül érzek, nem az, hogy milyen "jelmez" van rajtam.
Annamari
Tényleg elég "érdekes" ötlet volt a részükről, de megszabni másoknak, hogy a zenei stílusuknak megfelelő ruhát vegyék fel… nem is tudom, mintha téged próbálnának rávenni, hogy bőrcuccosra és együtteses pólóra cseréld a komplett ruhatáradat, mert hazugság a rózsaszín blúzod. Oda-vissza működik a dolog. Szerencsére a póló-farmer kombót még nem sajátította ki magának egyetlen irányzat sem, mert sokan bajban lennének. Egyébként Rihannát is láttam már hasonló szettben, ha jól emlékszem, bár nem követem a munkásságát.
Lina: ó igen, a sztereotípiák. Hogy attól leszel metálos, meg rocker, ha fekete pulcsit veszel fel. Hát izé, azt hiszem, ez fordítva működik. Az ember vagy rocker vagy nem, és vagy hordja ennek egy adott napon a külsőségeit, vagy nem.
Annamari: Egy cipőben járunk 🙂 Egyébként a legszelídebb és legjóindulatúbb embereket pont metálos körökből ismerem, akár zenészekről, akár rajongókról legyen szó. Luca Turilli például, hogy a kedvenc példámat említsem 🙂
Névtelen: félreérted, senki nem akar senkit arra kényszeríteni, hogy csakis a zenei stílusának megfelelő cuccban járjon. Arról szól a poszt, hogy olyat vegyünk fel, ami rólunk szól, ne olyat, amit valaki trendinek kiáltott ki, csak épp közünk nincs hozzá. A ruha ugyanis rólunk is üzen valamit, és ha az ember nem tartozik egy bizonyos szubkultúrához (legyen az metál, rap, deszkás, vagy bármi más, mondhatnám akár az andoki indiánok népviseletét is), akkor kinek és miért akarja azt üzenni, hogy oda tartozik?
"aki hetente kétszer megkapja, hogy "nem is gondoltam volna rólad"" – szintén… 🙂
"Arról szól a poszt, hogy olyat vegyünk fel, ami rólunk szól, ne olyat, amit valaki trendinek kiáltott ki" – pontosan 🙂
A ruházkodás is egyfajta üzenet a világ számára, kommunikációs eszköz. Ha koncertre megyek, lehet hogy felveszek egy zenekari pólót, ezzel is jelezve, hogy én épp egy rockkoncertre tartok mondjuk. Vagy ha fellépek, egyértelmű hogy jelmezbe vágom magam. 🙂
Hétköznap hétköznapinak öltözöm, persze van egy megkötős bőrkabátom, ad egy enyhe rockerbeütést, de amúgy is nagyon praktikus darab. A random feliratos pólókat se szeretem, az én pólómon olyan dolog szerepeljen, amivel egyetértek vagy jelent számomra valamit. 🙂 Nehéz nekem ruhát találni, ami tetszik is és jó is rám… 😀
Macska: mesélhetnék a feliratos pólókhoz fűződő bonyolult kapcsolatomról 🙂 Amit kiírok magamra, azt nem véletlenül írom ki 🙂 Egyébként teljesen egyetértek veled: hétköznapokon hétköznapra öltözöm, koncertek idején meg koncertre 🙂
Pingback: Egy sárga kardigán, két alkalom, két stílus - Zöldsaláta