Szülinapi valóságshow: amit a 18. születésnap óta tanultam

Folytatva a több éves hagyományt, az idei születésnap személyes témája: azok az alapvetések, amiket a 18. születésnapom óta tanultam. Idén lesz éppen 30 éve, hogy nagykorúvá váltam, ráadásul ez nálam alapvető változásokkal járt: Miskolcról a fővárosba költöztem, koleszos lettem, szóval eléggé átalakultak a dolgok. Mint ahogy aközött is van néhány különbség, ahogy akkor láttam a világot, illetve ahogy most látom. Nem lettem gyökeresen más, nem voltak 180 fokos fordulataim, de azért tanultam pár dolgot. Például ezeket.

A 18. születésnap után is lehet valaki kiskorú

18 évesen azt hittem, hogy ez a felnőttség küszöbe, fordulópont, érettség(i), ilyesmi. Aztán be kellett látnom, hogy ez nagyon nem így van. Nem arra gondolok, hogy valaki 30 évesen is a mamahotelben lakik, ez lehet egyszerű gazdasági kényszer is. Arra gondolok,hogy 30-as, 40-es emberek nyúlnak vissza az első munkahelyi konfliktusnál a „nem én voltam”, és a „de ő is” óvodai homokozóban sem szalonképes érveléséhez. Meg arra, hogy meglett, saját egzisztenciával rendelkező embereknek arra van szükségük, hogy valaki megmondja, mit is kell gondolniuk bizonyos témákról, hogy nem tanultak meg önállóan véleményt alkotni, megkérdőjelezni, mérlegelni, adott esetben a saját érdekükben szembe menni a közvélekedéssel.

Néha nem elég az akarás

A 18. születésnap környékén, épp csak nagykorúan az ember még azt gondolja, hogy elég akarni, keményen melózni, aztán jön a maximális pontszám. Hát a francokat. Az akarás, és a kemény meló szükséges, de nem mindig elégséges feltétele a sikernek. Van, amikor egyszerűen nincs meg a plusz szikra. Olyankor érdemes utánamenni, hogy vajon miért is, de még olyan is van, hogy nincs rendes oka a dolognak. Mindenesetre gondolkodni, levonni a tanulságokat, adott esetben pedig elengedni a dolgot (megfelelő kidühöngés után persze) ér.

A maximalizmus marhaság – néha épp elég jó az elég jó

Lásd, mint fent. Van, amikor a maximalizmus, a túlmunka, a plusz kilométer szükséges dolog. Máskor pedig egyenesen kontraproduktív, mert mire te előállítod a lehető legjobb, minden körülmények között maximális eredményt, addigra a többiek vidáman integetve rég elhúztak az „elég jó”-val. Ha pedig az élet minden területén maximálisan überszuper akarsz lenni, akkor kiégsz, és neked lesz rosszabb. Van, amikor pont elég a kettes.

Egyetemre járni nagy buli

Bár volt egy csomó görcsöm meg szorongásom, vitán felül az életem egyik legjobb időszaka volt. Mondjuk, van, amit kihagynék belőle, de a holland szakra való átnyergelést ma is életem legjobb döntései között tartom számon. Aki teheti, ne siessen szakmát tanulni, ne hagyja ki ezt az öt évet, amikor már nagykorú, de még diák, annak minden jó és rossz hozadékával együtt.

Nem kell mindig megfelelni

Olyan úgy sincs, hogy mindenki szeressen, mindenki a te fejedet akarja megsimogatni, és mindenkinél te legyél a cukifalat. Akármennyire is igyekszel mindenki elképzelését megvalósítani, nem fog menni, már csak azért sem, mert az elvárások igen gyakran ellentmondanak egymásnak. És van, akinek az elismeréséért egyszerűen nem is éri meg hajtani. Akkor már jobb, ha a saját életedet éled, akárhányadik születésnap is következik. Hozd ki belőle a magad számára legjobbat!

Nincsenek mindenkire érvényes, univerzális megoldások

A 18. születésnap táján az ember lányának még sziklaszilárd elvei, elképzelései, megoldásai vannak. Aztán persze mindig kiderül, hogy nincs olyan, hogy „one size fits all”. Mindenkinek más az élethelyzete, más a személyisége, más az, ami az adott szituációban megvalósítható számára. Jóval később ezért kezdtem el coachingot tanulni – az ugyanis nem megmond, hanem kérdez.

A modern élet legnagyobb feladata a szelektálás

Ez alatt most nem feltétlenül a tárgyak szelektálását értem, bár az sem elhanyagolandó dolog. Inkább azt, hogy klassz dolog a pörgés (én nem is bírnám sokáig egy csendes hegyoldalban), de egyszerűen nem tudsz mindenhol ott lenni, mindent megtanulni, minden ötletet kivitelezni, mindenhol maximumon futni, mindennek eleget tenni, amiről azt mondják, hogy véletlenül se maradj le róla. Ehhez minimum klónozni kellene magadat, de az se lenne 100 százalékos megoldás.

Amit nem tettél meg… azt nem tetted meg, mert mást választottál helyette

Vannak olyan dolgok az életben, amik kimaradnak. Mert úgy döntöttél, és mást választottál helyette. Később esetleg megbánod. Vagy nem, mert pont a másik út lett igazán a tiéd. Én például nem végeztem el az angol szakot, sőt, az utána jövő amerikanisztikát sem, mert lecseréltem a hollandra. Nem is dönthettem volna jobban. Nem lehet egyszerre mindent, pláne nem lehet egyszerre mindent tökéletesen. Felejtsd el a „mindent megbánsz, amit kihagytál” szlogent.

Semmi értelme letagadni a korunkat

18 évesen még nem csodálkoztam rajta, hogy a negyvenes nők egy része szereti fiatalabbnak mondani magát annál, amennyi valójában – bár már akkor is volt valami ellenérzésem ezzel kapcsolatban. Most, 48 évesen még inkább van. Akkor is annyi vagyok, amennyi, ha 38-nak hazudom magam. Akkor meg kit akarok átverni?

Aki negyvenes, az nem mindig öregedő konzervatív

18 évesen még nagyon másként képzeljük el a „vénséges” negyveneseket. Aztán telik-múlik az idő, és hopp, kiderül, hogy aki negyvenes, vagy idősebb, az nem feltétlenül begyepesedett konzervatív, ugyanakkor huszonévesen is lehet jobb ötlet híján a „márpedig ez így van” álvalóságába kapaszkodni. 48 évesen simán lehet rockkoncert első sorában tombolni, és huszonévesen is lehet otthon ülni. Ráadásul ebben sincs jó vagy rossz megoldás, egyéni utak vannak, amelyek olyannak érdekesek, amilyenek.

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, és beszélgetni is tudunk a cikkekről. Képes inspirációért, sneak peekekért, és más exkluzív tartalmakért pedig kövess az Instagramon!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit