Hogyan pakoljunk a hűtőbe: 3 hiba, amit a legtöbben elkövetünk

Hogyan pakoljunk a hűtőbe: 3 hiba, amit a legtöbben elkövetünk

Nemrég a kisebbik fiammal a Minipolisban jártam. Aznap nyílt meg a “kisváros” két új helyszíne, amelyet a NÉBIH támogatott. Egy farm, és egy állatorvosi rendelő volt az újdonság, a már meglevő kiskonyhában viszont arról beszéltek a hatóság szakemberei, hogy otthon hogyan védekezhetünk az élelmiszerek okozta megbetegedések ellen. Mert az ugyan már nagyjából alap (legalábbis reméljük), hogy ételkészítés előtt kezet mosunk, és a salátát nem azzal a késsel vágjuk, amelyikkel előtte a nyers csirkét trancsíroztuk. Ám valahogy mégsem akar csökkenni ezeknek a kedves kis gyomorbajoknak a száma. Ezen a téren az is problémát okozhat, hogy sokan nem tudják, hogyan pakoljunk a hűtőbe úgy, hogy minden a lehető legtisztábban és a megromlás ellen a lehető legjobban védve várja az elfogyasztást. Van néhány hiba, amit a legtöbben rendszeresen elkövetünk.

 

Hogyan pakoljunk a hűtőbe? Mindenekelőtt átláthatóan+
Az átlátszó dobozkák nagyon jó szolgálatot tesznek. A műanyag helyett választhatsz üveg tárolót is, az még környezetbarát is (Fotó: Pixabay)

Hogyan pakoljunk a hűtőbe (#1)? Semmiképp sem összevissza!

A kisebb hűtők nagy problémája, hogy ha egy családra főzöl, akkor gyakorlatilag mindig zsúfoltak. Ez pedig nem jó, mivel szegény gép nehezebben hűti le az élelmiszereket, ha minden egymás-hegyén hátán hever. Persze az sem jó, ha túl üres a hűtő, mert ilyenkor minden nyitásnál beáramlik a meleg levegő, ami emeli a belső hőmérsékletet. De akkor hogyan pakoljunk a hűtőbe? A legjobb, ha valamilyen viszonylag átlátható rendszert alakítasz ki. Már csak azért is, mert így nem kevés pénzt tudsz megspórolni. Tudod, mid van, mit kéne viszonylag gyorsan megenni, és nem kerül elő valahonnan a hátsó régiókból három kinyitott tejföl, amin már virágzik a penész (panelkonyhánk van, kis hűtővel, szóval true story…).

A legjobb, ha kosarakba rendszerezed a hasonló élelmiszertípusokat.  A szalámit, sonkát kiteszed egy tányérra és lefóliázod, vagy beleteszed egy lezárható műanyag vagy üveg tárolóba. A kimért sajtnak viszont a papír csomagolás tesz jót. Jó, ha van egy “mindjárt lejár” dobozod is, ide kerülhetnek azok a joghurtok, és egyéb romlandó élelmiszerek, amelyeket nem ártana pár napon belül elfogyasztani.

Hogyan pakoljunk a hűtőbe (#2)? Nem mindegy, mi melyik polcra kerül!

Az alsó rekesz a zöldségeké, gyümölcsöké. A paradicsomot, a citromot, és bizonyos gyümölcsöket elvileg nem szabad a hűtőben tárolni. Ám azért nem árt nekik olyan helyet találni, ahol hűvös van, például a kamrát. A túlfűtött panelkonyha nem ilyen, vagyis ilyenkor legtöbbször mégis marad a hűtő.

A legalsó polcon legyenek a húsok és a felvágottak, alaposan becsomagolva. A nyers hús elég neuralgikus téma a “hogyan pakoljunk a hűtőbe” témakörében. Csöpög, és bacikat terjeszt. Érdemes lezárható tárolóba tenni, hogy ne csepegtessen össze mindent, főleg a lenti zöldségeket ne. Már csak ezért is érdemes alulra tenni, meg persze azért is, mert itt van a leghidegebb. Ha pedig nem tudod, mikor lesz legközelebb húsétel, akkor a nyers hús menjen inkább folpackban, vagy tárolódobozban a mélyhűtőbe.

Egy polccal feljebb van a készételek, maradékok helye. Persze nem árt, ha ezek is zárt edényben csücsülnek, hogy semmi nem odavaló ne kerülhessen beléjük. Még eggyel feljebb a tejtermékek, sajt és tojás kaphat helyet. Az nem tesz jót a tojásoknak, ha a hűtőajtóban hol hideget, hol meleget kapnak, így jobb, ha a polcon vannak. Ez csak azért necces, mert a tojást hűtőbe kerülés előtt nem érdemes megmosni, legfeljebb megtörölgetni. Namármost, tudjuk, honnan jön ki, szóval nem baj, ha nem ölelgetik egymást a trappista sajttal. Szóval zárható tojástartó, a sajtnak meg saját papír csomagolás.  Arról megoszlanak a vélemények, hogy kell-e a tojást egyáltalán hűteni, hiszen a boltban sem teszik. Igen ám, de a boltban hűvös van, a legtöbb lakásban meg fűtés, innen rád bízom a matekot.

A legfelső polc pedig, ha nem csak három polcos a hűtőd, a lekvároké, szószoké, salátaönteteket. Az ajtó tárolórekeszeiben pedig ellakhat a ketchup, a majonéz és az italok, valamint a vaj.

 

Hogyan pakoljunk a hűtőbe? Legyen logikája a dolognak
A tojás vitás kérdés: a hűtőajtóban, a polcon vagy a kamrában a helye? Egy biztos: a jó meleg konyha nem jó neki (Fotó: Pixabay)

Hogyan pakoljunk a hűtőbe (#3)? Amivel ne próbálkozzunk

A rizs az egyik olyan étel, amelyikről a legtöbben nem gondolnánk, hogy nem érdemes a hűtőbe tenni. Na, nem azért, mert nem áll el. Inkább azért, mert amíg hűtókészre hűl, már szépen elkezdtek benne szaporodni a bacillus cereus egyedei, amelyek hasmenéssel, hányással ajándékozhatnak meg. És hiába melegíted meg utána alaposan a rizst, a baci által termelt toxinok akkor is benne maradnak. Szóval ez az az eset, amikor érdemesebb inkább kidobni a maradékot – az ételmérgezések 5 százalékáért egyébként épp a főtt rizs a felelős.

A másik necces pont a fagyasztott élelmiszer. Felengedni, majd visszafagyasztani szigorúan tilos, szóval ha felolvadt, akkor inkább azonnal használd fel, lehetőleg alaposa hőkezeléssel. Elvileg a boltba is érdemes lenne hűtőtáskával járni, hogy ne szakadjon meg a hűtőlánc, de szerintem kevesen vannak, akik ezt ténylegesen meg is teszik. Mindenesetre érdemes a fagyasztott cuccot utoljára a kosárba tenni, utána pedig spuri haza, hogy minél előbb a mélyhűtőbe kerüljön, ami oda való. És még valami: ha már a boltban vékony jég- vagy hóréteget látsz az árun, akkor jó esély van rá, hogy egyszer már kiolvadt, csak nem akarták elpazarolni, így visszafagyasztották. Szóval inkább ne vedd meg.

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, és beszélgetni is tudunk a cikkekről. Képes illusztrációkért, és más exkluzív tartalmakért pedig kövess az Instagramon!

Ésszel, szívvel, lélekkel:
Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .