Házhozkaja (#3): Szusi a Pandától

Házhozkaja (#3): Szusi a Pandától

A szusit én kábé egy évben egyszer szoktam megkívánni, de akkor nagyon. Jó pár hónapig eszembe sem jut, hogy létezik ilyen étel, aztán egyszer csak úgy érzem, hogy most aztán szusit, de azonnal. Ebben az évben most jött el ez az alkalom.

Image courtesy of artur84/ FreeDigitalPhotos.net

 Talán épp az ázsiai asszociáción elindulva jutott eszembe a FoodPanda, elvégre szusi témában a pandák eléggé autentikus szakértők 🙂 Külön tetszett az oldalukon, hogy elég akkor regisztrálni, amikor már konkrétan rendelnék valamit, első körben csak az irányítószámot kell beírni, és már listázzák is a környékre szállító éttermeket. Persze nem csak ázsiai kaja van náluk, a hamburgertől a magyaroson át a hummusig bármi fellelhető. A választék ráadásul nemzeti konyhák szerint szűrhető, de olyan tulajdonságokra is rákereshetsz, mint például a gluténmentes, kóser vagy vegetáriánus kaja.

Én most mindenesetre Ázsiára fókuszáltam, és bár az indiai éttermeknél egy kicsit meginogtam (a curry nekem mindig nagy kísértés), végül mégis maradtam a szusinál. A Wasabi étterem lett a nyerő, onnan is egy vegyes szusi-doboz, amelyikben az uborka makitól a lazacosig mindenféle finomság volt. A kiszállításra egy órás határidőt vállaltak, és azt becsülettel be is tartották (még egy apró plusz pont, hogy a rendelést nem csak e-mailben, hanem sms-ben is megerősítették). A szusi pedig egyszerűen remek volt: az uborkásban a frissességét szerettem, a lazacosban a lazacot, a füstölt lazac pedig egészen különleges ízt adott a tekercsnek. A hozzá érkező pácolt gyömbér kellően pikáns volt, nem túl édes és nem túl csípős, a wasabi pedig csípett, ahogy kell. Ráadásul a szusi abszolút beleillik az egészséges táplálkozásba: egy pici hal, egy pici zöldség, egy pici rizs és egy pici algalap. Az alga különösen egészséges táplálék: fehérjetartalma mellett tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal (pl. karitonoidokkal, vassal, jóddal), és rengeteg antioxidáns hatású hatóanyaggal. És hát őszintén: a mai magyar táplálkozási szokások mellett a szusin kívül milyen más étellel veszünk magunkhoz algát?

Az összbenyomás? Teljesen elégedett voltam. A rendelés flottul ment, a szállítás korrekt volt, az étel pedig finom. Momentán úgy érzem, hogy az évi egy szusizós alkalom meg fog sokszorozódni, és előbb-utóbb az indiai választékot is kipróbálom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .