Nyakunkon a felső légúti szutyok

Nyakunkon a felső légúti szutyok

Ahogy ígértem, januártól igyekszem újra felvenni a fonalat a blogban is – rengeteg témám, ötletem van, megvalósulásuk már csak házunk legkisebbjeinek jóindulatától függ (azért igyekszem!) 🙂
Ráadásul momentán valami ritka kellemetlen felső légúti vacakság is hátráltat: itt lehet róla bővebben, orvosi szemszögből olvasni. A “kedves” tapasztalattal a hátam mögött csak annyit tudok kérni, ha lehet, ne kapjátok el, nem egy leányálom. Ráadásul kőkeményen antibiotikum-igényes, háziszerekkel lehetetlen elkergetni.

Viszont erről az jutott eszembe, mennyi tévhit kering még mindig a nátháról, az influenzáról és az egyéb hasonló felső légúti szutyokságokról. Tegyünk egy kicsit rendet közöttük!

“Ez nem fertőző, csak megfáztam!” “Megfázni”, vagyis kizárólag a hidegtől betaknyosodni, berekedni nem lehet. A hideg ugyanis semmi ilyesmit nem okoz, a náthát vírusok okozzák. Vagyis minden nátha fertőző, aki taknyol, az vírust terjeszt, lesz szíves zsebkendőbe köpködni a kórokozóit, vagy otthon maradni.

“Elég megfogni egy koszos kilincset.” Bár a vírusok akár 48 óráig is eléldegélhetnek az összekent felületeken, minden órával egyre gyengülnek. Sokkal könnyebb úgy elkapni a náthát, az influenzát és kedves rokonaikat, ha valaki ránk tüsszent a buszon, vagy a munkahelyen. Ilyenkor ugyanis direktben kapjuk az arcunkba a virulens, élő kórokozókat.

“Nem oltatok influenza ellen, mert ettől fogok megbetegedni.” Úgy igazán egészen biztosan nem leszel influenzás a vakcinától, ugyanis az oltóanyag elölt kórokozót tartalmaz. Lehet, hogy egy kicsit fájni fog a karod a szúrás helyén, vagy enyhe tünetek (pl. egy pici hőemelkedés) mutatkoznak, de az igazi influenza nem fog kitörni rajtad. Persze az lehet, hogy abban a két hétben, amíg kialakul a vakcina adta védelem, beszedsz valahol egy jó kis vírust, és megbetegszel. Ennek azonban semmi köze az oltáshoz….

“Beoltatom magam, és azonnal védve vagyok”. A védelem kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért jó lehetőleg még az influenzaszezon elején beadatni a védőoltást. Ám mindez nem azt jelenti, hogy januárban már véglegesen késő lenne oltatni, ha még nem tetted, irány az orvos!

“Az influenza nem más, mint egy erős megfázás, lázzal kísérve.” A megfázás, vagyis a nátha legerősebb tünete az orrfolyás, az enyhébb torokfájás, és a jól ismert “duda a fejem” érzés. Láz viszont ritkán kíséri, legfeljebb hőemelkedéssel kell számolniuk az arra hajlamosaknak. Az influenza ezzel szemben nem jár sűrű orrfújással. Jár viszont magas lázzal (gyakran 40 Celsius-fok felettivel), izomfájdalommal, extrém fáradtságérzettel. Ha ilyesmit tapasztalsz, ne kísérletezz az otthoni gyógyítással, mutasd meg magad a háziorvosnak!

“Lázasan nem lehet szoptatni!” Ezt az ökörséget még fehér köpenybe bújt emberek is képesek terjeszteni, nekem például a háziorvos és asszisztense mondta mély egyetértésben. Felejtsd el! Nemcsak hogy lehet, hanem kell is, hiszen a tejen keresztül kapja a baba azokat az ellenanyagokat, amelyeket a te tested termel a betegség ellen. Itt egy jó kimerítő cikk a témáról, ha pedig bármilyen kétséged van, keress meg egy szoptatási tanácsadót, tőlük biztosan korrekt infót kapsz.

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .