Készen állsz az időutazásra? Akkor lépj be egy Király utcai liftbe, és máris a fővárosi történelem izgalmas korszakaiban találod magad. A Time Machine Budapestben nem egyszerű szemlélő, hanem az események részese lehetsz.
Töri szakos bölcsészként régi mániám, hogy a történelem, mint tantárgy és annak tanítása meglehetősen méltatlan bánásmód áldozata. A szegény diák annyit lát az egészből, hogy be kell magolnia egy halom évszámot, helyet, eseményt és nevet – csoda, hogy sokan nem szeretik? Az pedig elvész a tanterv adta rohanásban, hogy ez csak a váz. Pont ezután jönne az izgalom, a sztori, az ember, az, hogy mindez mi vagyunk. Ezekben a korokban pont olyan emberek éltek, mint ma. Bár a körítés, a neveltetés, az ideológiai háttér más volt, azért alapvetően és nagyjából ugyanaz hajtotta őket, mint a mai embert. Rosszabb esetben a hatalom, a pénz, a bosszú, jobb esetben pedig a szerelem, vagy a hazaszeretet – de mivel nem szobrokról beszélünk, a legnagyobb esély ezek valamilyen arányú keverékére volt. (Hagyjuk már az „akkor még volt tartás, meg méltóság” mantrát…)
A történelem csupa személyes történet
A Time Machine Budapest interaktív kiállítása a főváros történelmének épp ezt az emberi oldalát mutatja be. A szervezők nagyon ügyeltek a minőségre, az egyes termek tematikáját történészek állították össze. Domonkos Csaba történész a városalapítás és a millenniumi időszak feldolgozásában, Dombi Gábor történész a budapesti gettó
megidézésében segítette a munkát, míg Tabajdi Gábor történész az 1956-os és a kádári időszakkal foglalkozott. Mégsem múzeum ez, hanem a történelem egyedi, életszerű, személyes bemutatója, méghozzá látványos, színes, mozgó, beszélő, hangulatteremtő eszközök segítségével.
A kerettörténet szerint egy időutazó halad végig ősei nyomán a fővárosi történelem jelentős korszakain. Az első teremben máris meghallgathatjuk Buda és Pest egyesítésének izgalmas előzményeit, méghozzá olyan szereplők szájából, mint Széchenyi István és fia, Ödön, Andrássy Gyula, vagy Sisi császár- és királyné. Innen kicsit visszalépünk a történetben, 1848. március 15.-én állunk meg a Landerer & Heckenast nyomda előtt, hogy átérezzük a forradalom hangulatát. Majd a Millennium hurráoptimista légköre következik, ettől kezdve viszont kicsit nehezebb lesz a levegő.
Szembejönnek a történelem nehéz szakaszai
Az első világháború és az azt követő forradalmak után ugyanis a második világháborús ostrom világába leshetünk be, méghozzá a budapesti gettó falai közé. Nem könnyű szoba és beszélgetés ez, de akinek nem teljesen világos, miért nem kellene mindezt újra átélni, annak külön is ajánlom. Elég megrázó, ahogy a történelem következő, nem egyszerű szakasza, az 1956-os forradalom „pesti srácainak” szobája és beszélgetése is. Aki viszont nem akarja megismételni a történelmet, az nem úszhatja meg a szembesülést vele – hogy kicsit kifacsarjam a híres mondást.
A bájosan gagyi 80-as évek, avagy a történelem, amit láttam
Az utolsó szoba a 80-as évek világáé. A téma – a disszidens család lakásába megérkeznek a titkosrendőrök, de már kicsit későn – itt sem vidám, mi mégis eléggé mosolyogtunk. Nem a történelem volt ennyire vicces, inkább a körítés: a pálmafás poszter, a műanyag ülőke, a tárcsás telefon, ami az NDK turmixgéppel együtt tényleg minden lakásban ott volt akkoriban. Mindig mondom, hogy volt annak az évtizednek egyfajta bájosan gagyi hangulata, a vége meg egészen szabadra sikeredett.
A történelem valójában így éri a legtöbbet: emberközelbe lehozva, nem számokba, grafikonokba, vaktérképekbe fojtva. Lehetne, hogy így tanítsuk? A kiállításon nem működik, csendben súgom, hogy iskolai csoportokat is fogadnak…
Pingback: 1848–49-es forradalom és szabadságharc: a vértelen forradalom városa - Time Machine Budapest