Kategória: <span>lélek</span>

Kategória: lélek

A nyár zenés oldala: koncertek és egyéb lelki wellnesskedések

Folytatom a nyári beszámolót – ezúttal a nyárnak arról az oldaláról írok, amelyik nekem alapból kiemelten fontos. Többször írtam már, hogy egy koncert számomra felér egy lelki wellness-hétvégével, és ezen a nyáron igazán nem panaszkodhattam ez ügyben.A nyaralást, ugye, a nyár elején nagyjából letudtuk, így mire visszajöttünk, még épp csak …

Depresszió ellen mindfulness – könyvajánló

Nagy valószínűséggel nincs olyan ember, aki ne élt volna át életében lehangolt, esetleg depressziós időszakokat. És olyan ember is aligha van, aki egy-egy ilyen korszakában ne kapta volna meg, hogy “szedje már össze magát”, vagy “nézze az élet jó oldalát”, esetleg “élvezze az apró örömöket, és majd minden szép lesz”. …

A tánc világnapjára

Ma van a tánc világnapja. Aki közelebbről ismer, tudja, hogy nekem a tánc nemcsak néznivaló vagy edzés, hanem önkifejezési forma is, az írás mellett. Sokkal több mindent lehet vele közvetíteni, mint akárhány szóval. Úgyhogy ma két táncos videoklipet hoztam nektek.  Az egyik Lindsey Stirling The Arena című száma, ahol Lindsey …

Tényleg lehetetlen küldetés a munka-magánélet egyensúly?

Ó, az a híres munka-magánélet egyensúly! Amiről általában az jut az eszünkbe, hogy vannak a fantasztikus szuperanyák, akik csont nélkül, lazán menedzselik, miközben mi, egyszerű földlakók úgy érezzük magunkat, mint a bohóc, aki rohangál a pálcákon pörgetett tányérok között, csak néha orra esik a saját lábában. Amit így megpakolnak, az …

Ezt kívánom Nőnap alkalmából – mindannyiunknak

A gyorsan letudható virágok és automatizmusként ledarált jókívánságok helyett Nőnap alkalmából én inkább a következőket kívánom nektek, nekünk, minden nőtársamnak: Ítélkezés helyett támogatást! – Hogy senki ne akarja meghatározni, hol a helyünk. Ne legyen döbbenet tárgya az a nő, akinek az erőemelés a hobbija, vagy épp egy ezerfős céget működtet, …

HetiCoach: Amit a testpozitív mozgalmak sem oldanak meg

Van a Facebookon egy szuper blogger-csoport, a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége, ahol mi, bloggerek megosztjuk egymással legfrissebb posztjainkat, kapcsolatokat építünk, beszélgetünk. A tegnapi Lady Gaga mini hasredőjéről szóló posztom kapcsán is ez történt, hosszú és tartalmas beszélgetés indult meg egyik bloggertársammal. Szóba került a média, mint erőszakosan tökéletességmániás, és …

Lady Gaga, meg az ő nemlétező pocakja

Napok óta megy az adok-kapok oda-vissza: akiknek nincs ennél jobb dolguk, azon vekengenek, hogy Lady Gaga pocakot villantott a Super Bowl halftime showjában, és jajnemár. Erre pedig jönnek a felháborodók, hogy ez bizony body shaming, gusztustalan tökéletességmánia, és jajnemár. Én meg már megint azt mondom, hogy nézzük már meg ezt …

HetiCoach: ezeket feltétlenül tedd meg magadért az új évben!

Ha annyi forintom lenne most hirtelen, ahány januári magazin címlapján láttam az évek során az „új év – új én” mondatot, akkor szerintem máris vehetnék egy cuki kis tengerparti villát Róma környékén. Pedig hát az a bánatos nagy helyzet, hogy nem te változtál, hanem az évszám. Te a régi vagy, …

Heti coach: 6 dolog, amit a foci EB -ről hazahozhatsz

Előrebocsátom, örülök a magyar válogatott sikerének, a pályán és a kispadon levőknek őszintén gratulálok ahhoz, amit letettek az asztalra, meg a zöld gyepre. Ám coachként megint csak az emberek, a szurkolók reakciói voltak azok, amik igazán foglalkoztatni kezdtek. Mutatok hat dolgot, ami különösen feltűnt, és amit talán érdemes elhozni a …

Tízperces wellnesshétvége

Akármennyire nyár is van, neked még dolgoznod kell, és ez nem tölt el kitörő örömmel? Ráadásul nincs időd arra, hogy elmenekülj egy wellness-hétvégére? Akkor nincs más hátra, be kell dobni az időhiányos wellnesstrükköket. Azokat az apró örömöket, amelyek akár 10 perc alatt is képesek feldobni. Csak egyre vigyázz: ezek csak …