Amikor az illatok mesélnek

Amikor csúcsra járt az ünnepek előtti nyüzsi, már nagyon vágytam két-három órára, amikor teljesen magam mögött hagyhatom a pörgést, és elmélyülhetek, lelassulhatok végre. A LUSH parfümkóstolóján pont ezt tapasztalhattam meg, egy izgalmas önismereti utazással fűszerezve

Ez még csak egy része a kollekciónak, amit végigkóstolhattunk

Lipovszky Csenge illatesztéta, aki a „kóstoló” háziasszonya volt, ugyanazt az utat járja az illatok és a lélek vonalán, amit én a külső megjelenés és a lélek összefüggései terén: igyekszik feltárni az egymáshoz való viszonyukat, a szaglás közben lezajló lelki folyamatokat, és az illatok, mint műalkotások szépségét. Ebben a szellemben vezette végig a meghívottakat a LUSH népes parfümcsaládján.

A LUSH parfümjei kicsit mások, mint amit a drogériák polcairól levehetünk. Alapanyagaik között hangsúlyos helyet kapnak a természetes illóolajok, így kevésbé kifinomultak, manufakturálisabb jellegűek, mint a nagy cégek tiszta, egyszerű laboratóriumi kreációi. A cég illatkreátorai, Mark és Simon Constantine Gorilla parfümöknek nevezik kreációikat (már önmagában ez is vicces és szerethető – kinek jutna eszébe a finom illatokról épp a gorilla?), és saját életük eseményeit, utazásaikat fogalmazzák illatokba. A kardamomos kávéillat például egy menekülttáborban tett látogatásról mesél, az I’m Home az otthon illatáról, a What Would Love Do pedig egy különleges, zsigeri szerelmi történetről.

A forró kávétól a szerelem illatáig…

Ezekhez az illatokhoz kell egy kis bátorság: tömények eredetiek, és figyelmen kívül hagyják a sablonokat. (Akinek túlságosan is erősek, választhatja a szilárd parfümöt is: egy kicsivel enyhébb, finomabb feldolgozása ugyanannak a történetnek.) És kihozhatják belőled azt is, hogy te is eltérj a megszokottól: hogy valami egészen mély késztetés hatására mást válassz, mint amit eredetileg magadhoz illőnek gondolsz.

Én általában nagy rajongója vagyok a füves, tengeres, citrusos jellemzően finom, könnyed illatoknak. A bemutató legelején már le is cövekeltem a Princess Cottongrass-nál, ami a frissen vágott fűre emlékeztetett: abszolút beleillett az eddigi választásaimba, azt gondoltam, ez lesz a kedvenc. Aztán a végére mégsem ez lett a szerelem, hanem egy olyan illat, amire abszolút nem számítottam: a jázminos, erőteljesen dögös Lust.

Csenge szerint ez az illat az olyan nőket szokta megfogni, akik már nem magyarázkodnak senkinek, nem félnek attól, ha „sok” a viselkedésük, a stílusuk, jóban vannak magukkal, és a saját nőiségükkel. Hát, köszi, egy jó része igaz (végülis 46 évesen az ember lánya már nem nagyon akar senkinek megfelelni), ami pedig még hiányzik, azon keményen dolgozom 🙂 

De valahogy még mindig nem volt teljes az élmény, még túl primér volt a dolog, kellett a dögös jázmin mellé még valami más is. Ezért aztán kísérletezni kezdtem: a Lust-ra rárétegeztem a Sun nevű illatot, ami egy napsugaras, mandarinos-mimózás, nyárias finomság. Ismét csak Csengét idézve: valósággal „csilingel a bőrön”. Vagyis azért a citrusos illatokhoz való vonzódásom szépen visszaköszönt, mintegy kiegészítve, és könnyedebbé téve a hangsúlyos, mély jázminillatot. Mert az én olvasatomban azért nem kell annyira komolyan venni azt a nőcisséget (sem).

A „hozzávalók”, és az illatok

Így már nagyon az enyém volt az illat, és persze az élmény is, hogy kicsit elrugaszkodva az előre megadott keretektől, magam kísérleteztem ki a keveréket. És azóta is örömmel viselem, hol az egyiket, hol a másikat, de leginkább együtt a kettőt. Mert lélekből jött, és telibe talált. 

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!

Fotók: Judit