Vidéki élmények – a Skanzenben jártunk a Happy Family csapatával

Aki ismer, tudja, hogy megrögzötten városi lány vagyok, a természetközeli élet és a vidéki élmények maximuma nekem egy kertes ház, lehetőleg jó tömegközlekedés mellett, legfeljebb egyórányira valamilyen (minél nagyobb) nagyváros legközepétől. Én az vagyok, akinek lakhatási szempontból még a Budapest-környéki agglomeráció is túl nagy kihívás, falun egy hét után már viszketni kezd a mehetnékem, ahhoz pedig nekem mozi, koncert, múzeum, bevásárlóközpont, és egyáltalán, nyüzsi kell. Abban sem hiszek, hogy a gyerekkor csak csendben, nyugiban, a várostól messze gyerekkor – nekem a csendnél és a jó levegőnél fontosabb, hogy ne egyetlen óvoda és iskola legyen belátható közelségben, hanem tényleg lehessen választani, ha pedig a gyerek kitalálja, hogy mostantól egyszerre szeretne krikettezni, szinkronúszni és kínaiul tanulni, akkor ne kelljen neki azt mondanom, hogy hát, az sajnos nincs a közelben (maximálisan tisztelve persze, hogy más családokban meg mások a prioritások).

Klasszikus-muskátlis, ahogy a nagykönyvben… (Fotó: Judit)

Ugyanakkor pontosan tudom azt is, mennyire nem jó, hogy létezik (állítólag tényleg!) olyan gyerek, aki szerint a tehén lila, mert csak a csokireklámban látott ilyen szerzetet, a csirke pedig fóliázva terem a hűtőben. Vagyis a vidéki élmények nagyon is kellenek, a felnövéshez pont ugyanúgy hozzátartozik, hogy lássanak tehénfejést és búbos kemencét, mint az, hogy megnézzük a lovagi tornát a diósgyőri várban. Ha pedig az ember lánya nem tud honnan leakasztani egy hagyományos gazdaságot vezető rokont, mert történetesen többedik generációs városi, akkor nagyon körül kell nézni, hol is mutathat ilyesmit a gyerekének. (Egyébként a vidéki élmények nekem is megvoltak anno gyerekként, a családban legendákat meséltek róla, hogy én, aki a zacskós tejnek még a környékét is messze elkerültem, hogyan ittam egymás után sok pohárral a frissen fejt, még tehénmeleg tejet.)

Nimród a falovon (Fotó: Judit)

Éppen ezért örültem, amikor megtudtam, hogy a kiemelten családbarát kommunikációt a zászlajára tűző Happy Family a szentendrei Skanzenbe szervezi soron következő bloggertalálkozóját. A családot, különösképpen a gyerekeket is várták, hogy a kiskorúak élőben teszteljék a Skanzen új, gyerekbarát élménypontjait. A múzeumpedagógusok ugyanis pontosan tudják, hogy a múzeum úgy a legnagyobb élmény a gyerekek számára, ha nemcsak nézelődni szabad, hanem meg is lehet tapasztalni, érinteni, szagolni a kiállítások tárgyát, jelen esetben azt, hogyan éltek régen – vagy nem is olyan nagyon régen – falun az emberek. 

A Skanzen házigazdái finom kenyérlángossal látták vendégül a Happy Family csapatát (Fotó. Judit)

 A Skanzenben pedig minden lehetőség adott erre. Az egyik legjobb hely a dél-dunántúli tájegység úgynevezett csökölyi portája, amelyik gyerekgazdasággá változott: itt aztán mindent lehet, ágyat vetni a tisztaszobában, kemencébe bújni, mint KisBence (ehhez a valóságosnál jóval nagyobb kemence is rendelkezésre áll, és még csak kormos se lesz benne senki), szénabálába ugrani, malacokat csatolni a mágneses fakocára, megülni a falovat, vagy megfejni a fatehenet, sőt, fából készült répát, marharépát és hagymát is ültethetnek a gyerekek a veteményeskertben. A kisebbik fiam, aki elkísért a találkozóra, szépen végig is próbált mindent, a Happy Family bloggercsapat többi kiskorú tagjával együtt, miközben a felnőttek a finom kenyérlángost és házi szörpöket kóstolgatták – úgy vettem észre, hogy a kétévesek ugyanúgy élvezték a dolgot, mint a kamaszok.

Kecske, a kedvenc (Fotó. Judit)

 És ha már alaposan megnéztük az állatokat makettként, jöhettek az igaziak a nagykunsági tanyán: teljes életnagyságban lehet közelről látni a tehenet, a kecskét, a disznókat, de vannak itt nyulak, csirkék, kacsák, libák, sőt, lovak is, sőt, még igazi szürkemarhával is találkozhatunk, ami nagy valószínűséggel még a felnőtteknek is különleges látvány. Mindenesetre a kecske nagy élmény maradt, Nimród azóta is felemlegeti néha, de a nyuszik fűszálakkal végzett takarmányozását is élvezte (én pedig köztudottan nyúlmániás vagyok).

És persze a nyulak, akik kivételesen nem ugráltak ki a képből 🙂 (Fotó. Judit)

 A másik emlékezetes pont a Skanzen játszótere volt: a Mesekert játszótér az országban több más, mesés játszóteret is tervező Kő Boldizsár és alkotótársainak munkája – nem hiába voltak annyira ismerősek a mesebeli figurák, a Millenárison levő Zöld Péter, és a visegrádi Mátyás király játszótéren találkoztunk korábban a társaikkal.

A játszótér nagy favorit volt (Fotó. Szentendrei Skanzen)

Izgalmas volt a kipróbálható bábokkal berendezett bábszínház és a Csodapajta is, ahol a hatalmas tárgyak egy terített asztal kellékeit, tejeskorsót, kolbászt, vagy éppen egy vekni frissen sült kenyeret jelenítenek meg, a bennük levő, mozgatható játékok pedig azt mutatják meg, hogyan kerülnek az asztalra az ételeink: ahhoz, hogy a tej a poharunkban legyen, bizony valakinek meg kell fejnie azt a tehenet. Azt sem árt tudni, hogy nem túlságosan régen, sőt néhányan ma is, ezt bizony hagyományos módon, kézi erővel végzik – a paraszti munkák megismerése is a vidéki élmények része.

A Csodapajta az ajtóból nézve. Az élelmiszerek kinyitható ablakában pedig minden mozog és mesél (Fotó: Szentendrei Skanzen)

 Az erdőbényei lakóház pincéjében kialakított hagyományos szatócsbolt is a megtapogatható, kipróbálható, megszagolható játékok sorát gyarapítja: a fiamnak különösen a pénztárgép tetszett nagyon, de a kihúzható fiókokban végigszagolgatható fűszerek is nagy népszerűségnek örvendtek. A fényképész műhelyében pedig az egész csapat hagyományos, paraszti ruhákba öltözött, és a vidéki élmények jegyében csoportkép készült a “falusi leányokról, legényekről.”

Csilingel a pénztárgép (Fotó. Szentendrei Skanzen)

A szentendrei Skanzen tájegységeit a korhű ruhába öltözött masiniszta vezette nosztalgiavonattal jártuk be, a kicsiknek ez is nagy élmény volt: Nimród például egy percre sem mozdult el a mozdonyvezető mellől, mire visszaérkeztünk a Skanzen főbejáratához, már profin kezelte a mozdony dudáit és füttyjeleit.
Az itthoni élménybeszámolók hatására pedig a kilenc éves nagyobbik fiam is fellelkesült, vagyis a Skanzen ügyében a következő kör az lesz, hogy családostul visszamegyünk, amint lehet, akár egy egész napra.

Figyeljük a mozdonyvezető bácsi minden mozdulatát (Fotó. Judit)

Terített asztal (Fotó. Judit)

 

Klasszikus, tornácos (Fotó. Judit)

Hagymaültetés kiskertészeknek (Fotó. Judit)

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket. A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!

Színes napot!
Judit