Egy kezdő gasztrosznob evolúciója

Először is tartozom egy vallomással: én nem szeretek főzni. Tényleg nem, egyszerűen sajnálom rá az időt, nem köt le. Viszont épp eleget foglalkozom az egészséges táplálkozással ahhoz, hogy tudjam, a kész, előfőzött, tartósított, vegykezelt, állományjavított, színezett, ízfokozott kaja kevésbé alkalmas az emberi fogyasztásra. Ráadásul az íze sem az igazi, messze nem olyan, mint a friss alapanyagokból készült ételeké. Ahhoz viszont főzni kell…

Szóval itt ez a szép kis ellentmondás, amit jó volna valahogy feloldani. Kezdetben, úgy a húszas éveim elején erősen a porkaják felé billent el a mérleg: mi sem volt egyszerűbb a koleszban, mint összeütni egy zacskós levest, vagy forró vizet önteni a kész “keleti” tésztára. Ekkoriban kezdtem elmélyedni az egészséges életmód rejtelmeiben, és hamar rá kellett jönnöm, hogy ezek a vackok hiába kalóriaszegények, tápláléknak nem igen mondhatók. Egy idő után fokozatosan elkezdtek kikopni az étrendünkből a kész izék, és bejönni a friss ételek. A felosztás máig úgy néz ki, hogy a kedvesem reszortja a hagyományos, magyaros étel, enyém a kísérletezés, és a gyorsan elkészíthető, egészséges-zöldséges cucc. Meg az enyém a címkeolvasási mánia is: mert azért előfordul egy-egy üveges szósz, tésztamártás a konyhában, de csakis olyan teheti be a lábát hozzánk, amiben nincs tartósítószer, ízfokozó, satöbbi. És nagyon hálás vagyok a bioételek egyre növekvő választékáért is… 🙂
A változás még gyorsabb lett, amikor gyerkőc állt a házhoz: terhesen még fokozottabban adtam arra, mit eszem, és ez akkor is így maradt, amikor megszületett a kicsi. Ahogy elindult a hozzátáplálás, tovább lendült a kerék: nemcsak egészséges kaját kellett összerakni, hanem olyat is, amit hajlandó megenni a válogatós csemete. Szóval itt tartunk most. Főzni továbbra sem szeretek, viszont hajlandó vagyok úgy fél órát a konyhában tölteni, kompromisszumos megoldásként. Ehhez túrom a recepteket a jobbnál jobb gasztroblogokban, és mielőtt valaki azt mondaná, hogy fél óra alatt összerakható kaja nincs, ki kell ábrándítsam: nagyon sok van. (Például ez itt, az egyik kedvencem, egyszerűen zseniális. Meg ez a fetás lepény, ugyanarról  a blogról, mostanában sokszor vacsorázzuk, szintén zseniális, nagyon köszi, Kriszta!)
A gasztroblogok rendszeres olvasásának pedig az a mellékhatása van, hogy az ember elkezd valóban minőségi alapanyagokban gondolkodni. Az utóbbi két-három évben azon vettem észre magam, hogy végképp eltűnt a háztartásból az előre reszelt parmezán (van helyette darabolt, rendes), a “fújós tejszínhab” (öt perc alatt felverem elektromos habverővel az igazit, teljesen más az íze), a margarin, a “tejital” és a “növényi zsírból készült pizzafeltét” (sajtszerű izé) pedig már eleve be se tették a lábukat a konyhánkba (hála a címkeolvasási mániámnak). És egyre jobban szeretek mindenféle különlegességeket kipróbálni: például a horvát zsályamézet. Szóval lassan gasztrosznobnak érzem magam, persze csak amolyan kezdő gasztrosznobnak. Jó háziasszony valószínűleg sosem leszek, de az egészséges táplálkozás felé már egész jól haladok. És még csak órákat sem kell töltenem hozzá a konyhában, ez a legjobb benne! Köszi, gasztrobloggerek! 🙂