A Ganges vega éttermébe, kávézójába és házhoz szállító szolgáltatására is érvényes kupont “lesz, ami lesz” alapon vettem meg: szimpatikus volt az indiai (és nem csak indiai) vega étel, gondoltam, vagy elmegyünk egyszer hozzájuk vacsorázni, vagy kipróbálom a házhozkajájukat. A nyár aztán mindig elsodort bennünket máshová, vagy strandoltunk, vagy nyaraltunk, vagy szimplán csak nem volt időnk-kedvünk házon kívül enni, így házhoz-ebéd lett a dologból.
Az étterem ugyan viszonylag szűk keretek között vállal házhozszállítást (az V., VI., VII. és a XIII. kerületben), de a rugalmasságukért már rögtön az elején beírtam a piros pontot. Kezdődik azzal, hogy még a tárgynapon is lehet rendelést leadni. Igaz, azokat a korábbi rendelések után, délután-felé viszik ki, mégis kevés ebéd-házhozszállító cég hajlandó erre. Ráadásul az egyéni igények irányában is maximálisan rugalmasak: a három rendeléses napból az egyiken délben el kellett indulnom itthonról, így a 10:30 és 13:30 közé belőtt házhoz szállítási időpont kicsit neccesnek tűnt. Rákérdeztem, hogy lehetséges-e délig megkapni a rendelést, vagy ha nem, akkor átkerülni a délutáni szállításba. Az első napi futár kételkedett a dologban, de megígérte, hogy beszél a kollégájával az ügyben. Másnap fél 12-kor itt volt a kaja, szóval tényleg le a kalappal.
De lássuk, mit is hoztak:
Az első napi menü meggyleves és szezámos-ricottás penne volt. Extraválogatós nagyobbikom a zöldes színű tésztaszósz láttán passzolta a tésztát, de a meggylevesbe hajlandó volt belekóstolni – persze csak akkor, amikor kihűlt. Ugyanis nem tudom, mi okból, de a gyümölcslevest melegen hozták. Nem gond, pár órás hűtőben állás után kiváló, hideg gyümölcsleves lett belőle, de melegen tényleg nem lett volna az igazi. Hidegen viszont kifejezetten jó volt (bár ekkor már csak uzsonnára nevezhetett be): kellően fahéjas, kellően édes, kellően savanykás, szóval teljesen rendben volt . A pennének csak a színe volt furcsa (a mai napig nem tudok rájönni, mitől lett zöld a szósz), az íze nem hagyott kritizálni valót. Első falatra érdekes volt a ricottás szószban ropogó szezámmag, de aztán azon vettem észre magam, hogy nem nagyon tudom letenni a kaját.
A második nap keletiesre vettem a figurát. A currys dhal azonnal kiérdemelte nálam a legjobb osztályzatot: kellemesen csípős, fűszeres, currys cucc, ha nagyon kötekedni akarnék, akkor esetleg lehetett volna nem teljesen péppé főzni a lencsét, de ez már tényleg csak kötekedés. Szuper volt, na. A wokban sütött zöldségektől már nem voltam annyira elájulva, nekem picit száraznak tűnt az egész, de összességében megütötte a becsületes menzakaja szintjét.
A harmadik napon ismét visszatértem a tésztás-gyümölcsleveses verzióhoz. A málnaleves ismét melegen érkezett, szóval megint szükség volt néhány órás hűtésre ahhoz, hogy finom legyen – uzsonnára viszont tényleg klassz lett. A zöldséges lasagne viszont az előző napi wokos zöldséghez hasonlóan a becsületes menzakaja kategóriába esett: nem volt rossz, de nem egy ízorgia.
Összességében kellemes benyomásokat szereztem az étteremről, szóval egyszer mindeképp kipróbálom a beülős verziót is, és az sem lehetetlen (egyáltalán nem), hogy fogok még tőlük ebédet is rendelni.