Egészség-nagykövetek: Varga Katka, a Csillagkuckó megálmodója

Egészség-nagykövetek: Varga Katka, a Csillagkuckó megálmodója

Varga Katkát, a testi-lelki termékenységgel foglalkozó Csillagkuckó megálmodóját az októberi Női Egészségnapon ismertem meg. Akkor csak pár mondatot tudtunk beszélgetni, de később kaptam tőle egy e-mailt, és pár levélváltás és telefon után már azt is tudtuk, hogy nekünk egyszer hosszabban is beszélgetnünk kell.

Amikor meglátogattam a Csillagkuckóban, már olvastam a történetéről, és szerettem volna írni róla és a központról a blogban. Az eredeti terv az volt, hogy megnézem a Kuckót, majd elindulunk, és egy szendvics mellett beszélgetünk valahol. Ebből aztán az lett, hogy mindkettőnket beszippantott a Csillagkuckó otthonossága, és a pizzásdoboz felett három órán keresztül egymás szájából kapkodtuk ki a szót, nevettünk, néha szipogtunk is egy kicsit, igazi női, barátnős beszélgetésbe bonyolódtunk, mintha legalábbis ezer éve ismernénk egymást. 

Katkával az első pillanattól úgy tudtunk beszélni, mintha évek óta barátnők lennénk

 Pedig mindketten másként éltük meg az anyává válást: míg nekem két természetes úton megfogant fiam van, vagyis csak a terhesgondozás és a szülés során találkoztam az egészségügyi rögvalósággal, Katka kislánya, Dorci születéséig végigjárta a meddőségi kezelések embert próbáló mókuskerekét.

– Amikor 38 évesen rájöttünk, hogy régóta késlekedik a baba, az első orvosom egyszerűen peteérést serkentő gyógyszert írt fel. Ám ez sem hatott, ekkor futottunk neki a kivizsgálásoknak, amelyek során kiderült, hogy mindkét petevezetékem el van záródva ­ mesélte Katka. – Egy laparoszkópos műtéttel megpróbálta átfújni az orvos az elzáródott utakat, de ez sem sikerült, vagyis biztossá vált, hogy lombikeljárásra lesz szükség ahhoz, hogy kisbabánk szülessen. Ám az intézménynek épp akkoriban szűnt meg a TB-finanszírozása, magánkórházzá alakult, és ennek tarifáit már nem tudtuk vállalni. Átkerültem egy másik intézménybe, ahol az orvosom szó szerint elküldött, hogy „selejtes” nőként ne rontsam a statisztikáját. Nem adtuk fel, ismét váltottunk, és a harmadik intézményben, az első lombik-beavatkozás után megfogant Dorci.

– A várandósságod már nyugodtan telt?

– Egyáltalán nem. A kezdeti eufória a nyolcadik hétig tartott, ekkor azonban olyan vészes terhességi hányás tört ki rajtam, amely az első trimeszter végén sem múlt el. Öt hónapos terhesen nyolc kilóval voltam kevesebb, mint a terhesség elején. Annyira kikészültem, hogy végül pszichológushoz fordultam, ahol rájöttem, mennyire túlkontrolláló személyiség vagyok, ami ebben a szituációban egyáltalán nem előny. Végül enyhült a hányás, ekkor viszont gyomorsavtúltengésem lett. Szerettem volna császárral szülni, a porckorongkopásomra hivatkozva még papírt is kértem róla a gerincorvostól, de nem adott. Neki lett igaza, mert – bár a szülés előtt pár héttel a lehetetlen kórházi viszonyok miatt orvos- és kórházváltásra kényszerültem – remek szülésznőhöz és orvoshoz kerültem, és a lányom természetes úton, gátvédelemmel, szinte álomszerű körülmények között érkezett meg, nem sokkal a 41. születésnapom előtt.

Igazi, otthonos, jó energiájú tér

 – Ez az élmény vezetett el a Csillagkuckóhoz? 

– Azt hiszem, inkább a saját önismereti utam vezetett el ide. Az édesapám külkereskedő volt, éltünk is az akkori NDK-ban, tőle örököltem a nyelvek szeretetét. A lányom születése után egy nyelviskolában dolgoztam, otthonról folytattam a munkát. De annyi minden változott bennem, hogy egy idő után ezt már nem találtam méltónak a szülői szerephez. Ráadásul Dorci két és fél évesen súlyos pszichoszomatikus tüneteket kezdett produkálni, amelynek kezelése során végül eljutottunk egy gyerekpszichológushoz, majd párterápiára, és a párommal együtt elindultunk egy komoly önismereti úton. Felismertem, hogy bár tudatosan nagyon akartam gyereket, tudat alatt súlyos hárítások voltak bennem az anyasággal kapcsolatban. Ezt részben a családom története indokolja, az anyai minőségnek egy része generációkon keresztül hiányzott nálunk az anya-gyerek kapcsolatokból. De az én túlkontrolláló személyiségem sem használt az ügynek, előszeretettel görcsöltem rá minden apróságra. Dóra számára sem volt ideális a születés utáni időszak: a fogantatása a testemen kívül történt, a szülés után pedig műtétre volt szükségem, így a legfontosabb első órákban, illetve az első két napban újra elszakították tőlem. Ma már tudom, hogy hatalmas mértékű szeparációs szorongása jórészt ennek köszönhető, pszichoszomatikus tünetei pedig az én szorongásaimat tükrözték.

– Ezért viseled ennyire a szíveden a női lélek ápolását?

– Igen. Jó ideig csak az volt világos számomra, hogy egy olyan helyet szeretnék, ahol természetes módszerekkel, a testre és lélekre is hatva történik a gyógyítás. Egy mély meditációból kijőve jöttem rá, hogy a sikertelen fogamzás lelki hátterét szeretném munkatársaim segítségével feltárni és gyógyítani. Nagyon sok olyan pár van ugyanis, akiknél leginkább a lelki görcsök, esetleges traumák állnak annak a hátterében, hogy késik a baba. Ezeket a gátakat egy lombikkezelés fizikailag áttörheti – ahogy nálam is történt -, de az alapszorongás ott marad a háttérben, és anyának, babának egyaránt árt.

– A tapasztalataid szerint milyen lelki gátak állhatnak leggyakrabban a fogantatás nehézségei mögött? 

– Ez mindenkinél más. Van, aki a saját édesanyjával való kapcsolatából hoz át görcsöket és elakadásokat, más egyszerűen csak rossz szülői mintát látott kicsiként, és bár tudatosan szeretne ennél jobb anya vagy apa lenni, tudat alatt attól retteg, hogy megismétli majd a rossz példát. A gyerekkori bántalmazás – a fizikai és különösen a szexuális abúzus – is gyakran áll a baba késlekedése mögött. És tévhit, hogy csak a nők termékenységére hatnak rosszul a lelki problémák, a férfiaknál épp ennyire gátolhatják a sikert az elakadások. A kezeléseinkkel és módszereinkkel arra törekszünk, hogy ezeket a blokkokat oldjuk. Már csak azért is, mert ha megfogan a baba – a saját példánkból tudom -, egyáltalán nem mindegy, milyen lelkiállapotú családba érkezik, és ő maga is milyen lelkiállapotban kezdi a kis életét.

– Mit javasolsz azoknak a hölgyeknek, akik hozzád fordulnak?

– Hogy hallgassanak a saját megérzéseikre, és ha mégis „bajban vannak”, merjenek segítséget kérni. Főleg lelki téren, olyanoktól, akikben megbíznak, akik számukra hitelesek. Már önmagában ez is egy belülről, a lélekből jövő kiáltása a testnek. Mindig a test szól, ha a lélek nincs jól. Sajnos a befelé figyelés képességét a mai világ alaposan kineveli belőlünk, pedig ha odafigyelünk, a testünk megüzeni a választ. És bár nehéz elengedni a babára való rágörcsölést, néha muszáj egy kicsit engedni a saját magunk köré font szorításon, és bízni a teremtő erőben is. Nem vagyok vallásos, számomra ez a fajta erő soha nem manifesztálódott valamiféle istenképben, de úgy érzem, tényleg van valami megfoghatatlan körülöttünk. Nem kell mindig mindent tevőlegesen megoldani, nem kell mindig nekünk cselekedni. Néha elég csak egy kicsit befelé figyelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .