A betegségek kezelésével, és különösen az antibiotikumokkal kapcsolatban, azt hiszem, a józan középutat képviselem. Nem hiszek abban, hogy az első tüsszentéskor be kellene vetni a gyógyszeripari nehéztüzérséget, de abban sem, hogy az antibiotikum méreg, valamint a gyógyszeripar emberiség-ellenes összeesküvése. Van olyan helyzet, hogy kell, és akkor be kell szedni, méghozzá úgy, hogy a lehető legtöbbet segítsen, és a legkevesebb mellékhatását tapasztaljuk. Egyébként meg ne utáljuk, inkább örüljünk, hogy léteznek antibiotikumok, hiszen így egy csomó betegség viszonylag egyszerűen gyógyíthatóvá vált – azt hiszem, említettem már, hogy az a típus sem vagyok, aki visszavágyik a romlatlan középkorba (töri szakot végeztem, úgyhogy senki nem tud megetetni azzal, hogy régen minden jobb volt).
Szóval semmi bajom a modern orvostudománnyal, de érdekelnek a természetes gyógymódok,
és nem nyúlok minden banális betegségnél azonnal a gyógyszerek után (plusz nagyra értékelem azokat az orvosokat, akik ugyanígy gondolkodnak). Több generáció óta városi lány vagyok, sajnos nem mondhatom el magamról, hogy lett volna faluvégi vajákos asszony a felmenőim között, de a hársfateáig, a csalánig, a kamilláig már eljutottam, sőt, egy időben kifejezetten rámentem a gyógynövénytanra, bár komolyabb szakértőnek ma sem nevezném magam. Ez egy külön szakma, és nem véletlenül.
Épp ezért fogott meg Aruna M. Siewert Növényi antibiotikumok című könyve. Már az elején szimpatikus lett a stílusa, mivel dicséretes tárgyilagossággal ír az antibiotikumok történetéről, hatásmechanizmusáról, fajtáiról, esetleges ellenjavallatairól, és a bennünket körülvevő baktériumokról, majd pedig a növényi gyógyszerek hatásmechanizmusáról. Arra is kitér, mikor érdemes ezekkel a növényi segítőtársakkal megpróbálkozni, és gyógyszerezés helyett inkább az immunrendszert támogatni a betegség elleni fellépésben. Amellett sem megy el, hogy a betegséggel bizony gyakran üzenni szeretne valamit a szervezetünk, és érdemes ezt az üzenetet még az enyhe fázisban meghallgatni.
A gyógynövények és egyéb gyógyhatású élelmiszerek (pl. az olyan egyszerű, minden háztartásban megforduló dolgok, mint a hagyma) felsorolásánál nemcsak azt írja le a szerző, mi mindenre jó az illető növény (vagy az olyan állati eredetű gyógyélelmiszer, mint például a propolisz), hanem az esetleges mellékhatásokra és ellenjavallatokra is felhívja a figyelmet. Ez nagyon fontos, hiszen attól, hogy valami természetes, még lehet mellékhatása, és nem ajánlott ész nélkül alkalmazni! Ugyanígy,a növényi gyógyszerekkel kezelhető betegségek listájánál is szerepel a “forduljunk orvoshoz, ha…” felütésű pont, amit mindenképp érdemes betartani, már csak azért is, hogy elkerülhetők legyenek a szintén felsorolt szövődmények.
Összességében érdekes, értékes, kedvelhető könyv ez – nem fanatikus, nem akar lebeszélni az ésszerű és korszerű gyógyításról, de megadja az esélyt a szelídebb gyógymódoknak, mielőtt bevetné a keményebb gyógyszereket. Számomra ez teljesen korrekt megközelítés, különösen úgy, hogy azt is megemlíti, hogy súlyos betegségek esetén, vagy akkor, ha egy-két napon belül nem javul az állapotunk, ne vajákoljunk a saját szakállunkra, inkább irány a rendelő. Az olyan csodaszernek kikiáltott készítményekről is az ésszerűség talaján maradva ír, mint a grépfrútmag-kivonat, vagy az ezüst-kolloid. Azt is szeretem benne, hogy a kedvenc fűszereimről is kiderül, milyen csodálatos hatással bírnak, így még jobb érzéssel főzök-sütök velük. Amikor pedig beüt valami banális fertőzés, tudni fogom, mihez kell nyúlni addig is, amíg eljutunk az orvosig.
Ha tetszik a blog, csatlakozz a Zöldsaláta Facebook-közösségéhez! De a Twitteren és a Bloglovinon is követheted a Zöldsalit!