Három csodafegyver a kilók ellen

Három csodafegyver a kilók ellen

Szép számmal akadnak olyan ételek, amelyek segítenek nekünk a felesleges kilók elleni harcban. Íme a három legjobb szövetséges.

Mandula. Egy amerikai kórházban 65 túlsúlyos páciens részvételével végeztek el egy vizsgálatot: a fogyókúrázók mindkét csoportja azonos kalóriatartalmú étrendet tartott, ám az egyik csoport diétájának minden nap része volt körülbelül 8 dkg mandula is. 24 hét elteltével a mandulát fogyasztók csoportja 62 százalékkal többet adott le a másik csoportba tartozóknál. A kutatók szerint ez az eredmény még annál is jobb, mintha fogyókúrás táplálékkiegészítőket szedtek volna. Ez persze nem jelenti azt, hogy annak, aki mandulát rágcsál, nem kell figyelnie a kalóriabevitelre, de a kiegyensúlyozott, egészséges fogyókúrát hatékonyabbá teheti néhány szem ebből a finomságból.

Joghurt. Mint minden tejtermék, a joghurt is gazdag kalciumban, ez az ásványi anyag pedig rendkívül fontos kiegészítője a fogyókúrának. A szervezet kalciumszintjének már egészen kis változása is a zsírégetést és –raktározást szabályozó mechanizmusok módosítására késztetik a szervezet sejtjeit. A kísérletek szerint leginkább a hasi zsírpárnák eltávolításában segít a joghurt, ez pedig azért különösen fontos, mert a hasukra hízó emberek fogékonyabbak különféle betegségekre, például a magas koleszterinszintre, a magas vérnyomásra, vagy a cukorbetegségre. A vizsgálatok azt is bizonyították, hogy a joghurt az elért álomsúly megtartásában is segíthet.

Banán. A finom déligyümölcs a hasznos tápanyagok valóságos tárháza, tele van B-vitaminokkal, C-vitaminnal, káliummal, eszenciális aminosavakkal, szénhidrátokkal és rostokkal. Egyetlen banán tartalmazza a napi ajánlott C-vitamin adag 15 százalékát, az egy napra szükséges kálium 11 százalékát és a rost 16 százalékát – és mindez csupán 100 kalóriában! Elég édes ahhoz, hogy bevethető legyen, amikor már elepedünk a cukorért, és elég energiát ad ahhoz, hogy átvészeljünk egy edzést. Könnyen emészthető, B6-vitamin tartalma pedig a menstruáció előtti feszültséget is enyhíti.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .