Lányok, ez most komoly?

Őszintén szólva szomorú vagyok. Ha tényleg így van, ahogy ez a felmérés állítja, akkor semmit nem fejlődtünk az elmúlt kábé száz évben. Olyan mintáknak próbálunk megfelelni, amelyek már ötven éve is túlhaladottnak számítottak. Ráadásul, ahogy tapasztalom, Európa-szerte szinte egyedülállóan elmaradott ez a kis ország a nemek egyenlősége, és a családi szerepek terén. Szomorú, és elkeserítő egyben.
Én viszont zsigeri kényszert érzek arra, hogy vitatkozzam, és provokáljak, amikor ilyen felméréseket olvasok. Úgyhogy most szeretnék néhány provokatív kérdést feltenni a különösen irritáló passzusokhoz.

Közép-Európa más országaihoz képest a magyar asszonyok a felmérés szerint a
jókedvet, a tisztességet, a békét, a harmóniát előrébb sorolták az
önbecsülésnél, ami csupán a kilencedik helyre szorult.

Hogy lehet úgy békében, harmóniában élni, hogy közben nem fontos számodra az önbecsülés? Úgy, ahogy az előző generációk tették: „az asszony köténye mindent eltakar” jeligével a szőnyeg alá söpörni a gondokat, és máris kész a látszatharmónia? Ilyen életre vágysz? És ettől vajon jókedvű leszel?

A kutatások szerint a magyar nők nem lázadnak a hagyományos társadalmi
szerepek ellen, azaz egyetértenek azzal, hogy mindig a férfi felelős a család
anyagi biztonságáért.

Ma, 2009-ben, amikor már a mai harmincasok anyukáinak is természetes volt, hogy dolgoztak? Miért akarunk visszanyúlni egy olyan családmodellhez, ami totálisan elavult, és aminek csak annyi az eredménye, hogy a nő teljesen kiszolgáltatottá válik anyagilag (is)? Önbecsülés, lásd, mint fent…

71 százalékuk tartja úgy, az ő feladata a háztartásról és a család
dolgairól gondoskodni.

Semmi baj azzal, ha szeretsz főzni, és házitündérkedni. Ha te választottad, azért, mert NEKED így jó, akkor oké. Ha viszont azért választottad, mert úgy érzed, ez az elvárás…
És ha már főzés: egészséges ételt teszel az asztalra, vagy panaszkodsz, hogy „á, család mellett nem lehet fogyókúrázni…”, „a férfiak elvárják a magyaros ételt”… Rossz hírem van: ha te érzed magad felelősnek a család asztaláért, akkor az is a te felelősséged, milyen étkezési szokásokkal repülnek majd ki otthonról a csemetéid. Vajon a te fiad is férfiatlannak érzi majd a salátafogyasztást, és veri az asztalt otthon a töltött káposztáért? A te lányod is örökké a súlyával fog bajlódni? Olyan férfit nevelsz, aki azt hiszi, a koszos zokni magától talál el a szennyesládáig, és a vasalt ing is varázslat folytán kerül a szekrénybe? És olyan nőt, aki hozzád hasonlóan, zokszó nélkül szolgál?

Ezzel együtt a asszonyok 64 százaléka érzi úgy, sok lemondással jár a
család…

Az előzőek után én ezen nem is csodálkoznék…

Csak minden harmadik nő foglakozik a teste edzésével, legtöbben azonban
zenét hallgatnak, újságot, magazint vagy könyvet olvasnak, amikor nem kell
főzni, vagy nevelni a gyereket. Múzeumba, illetve kiállításra hetente
tízből kettő sem jut el, de templomba, sportrendezvényekre, diszkóba és
éjszakai klubokba, moziba is csak hasonlóan alacsony arányban járnak.

És akkor itt jön a „nincs nekem időm mozogni” című híres kifogás. Egy
barátnőmmel beszélgettünk a múltkor arról, hogy kinek van ideje, energiája arra,
hogy napi 8 óra munka és a gyerekek mellett-után még mozogjon is. Ekkor villant
be: miért kell a gyerekezést és a sportot elválasztani egymástól? Miért nem
lehet lemenni focizni a gyerekkel? (Nehogy azzal gyere, hogy a foci az nem
nőies… Egyébként meg lehet tollasozni, pingpongozni, fogócskázni is. 🙂 )
Miért nem lehet hétvégén kirándulni egyet a családdal? Nem csak az a mozgás
ugyanis, amit edzőteremben, vagy DVD-re végzel. Lehet gyalog járni lift helyett,
lehet egy megállót gyalogolni busz helyett, lehet télen hócsatázni, nyáron
frizbizni. Miért kell a tévé előtt tespedni? És már megint az örök
vesszőparipám: a gyerek azt viszi tovább, amit otthon lát. Nálatok a Mónikasót
látja, vagy a Mucha-kiállítást?

A magyar családok 26 százaléka bevallottan soha nem megy étterembe, 15
százaléka pedig nem nyaral.

Itt szokták felhozni a leggyakoribb kifogást: nincs rá pénz. Elhiszem, hogy nem mindenki teheti meg, hogy rendszeresen étterembe járjon, vagy a tengerparton nyaraljon. De vajon ezek közül a családok közül hánynál szokás, hogy anyuka összetrombitálja a barátnőket, és együtt megesznek egy doboz fagyit, miközben kibeszélik a világot? Hány rendez kerti sütögetést a barátokkal, vagy olyan főzős partit, ahol valóban az együtt főzés öröme a lényeg, és nem a „háziasszony kitesz magáért, majd egy hétig próbálja kipihenni” jellegű vendégség? Hány járja az országot akár hátizsákkal, hányan mennek el a legközelebbi zöldbe piknikezni? Egyáltalán hányan vesznek ki nyáron egy hét szabadságot?

Az a helyzet, hogy a minőségi élet nem feltétlenül pénzkérdés, inkább felfogás kérdése. És az a legnagyobb baj, ha fejben hiányzik hozzá a hajlandóság, mert akkor csak a sápítozás, panaszkodás marad.

Szándékosan voltam provokatív. Ne haragudj érte, nem megsérteni akartalak, sem téged, sem másokat. Ha viszont van véleményed, kérlek, ne tartsd magadban…