Mi lett volna ha… Te tudod, hogy mi lett volna?

Igen, mindannyian szoktunk azon merengeni, hogy „mi lett volna ha”. Mi lett volna ha Hufnágel Pisti lenne a férjünk, mi lett volna ha továbbtanulunk, vagy ha nem, ha a Közgáz helyett az orvosit választjuk, ha huszonöt évesen magyar éttermet nyitunk Lisszabonban, vagy vándorszínésznek állunk. És néha jó is eljátszani ezzel a gondolattal – de azért nem árt tudni, hogy a „mi lett volna ha” kérdés önmagában egyszerűen nem állja meg a helyét.

Történelem szakon végeztem, amit több szempontból is jó választásnak tartok. Egyrészt talán az átlagnál jobban átlátok bizonyos történelmi ismétlődéseket, társadalmi folyamatokat – bár ez időnként inkább szorongást keltő, mint lelkesítő. A másik dolog, amiért hasznosnak tartom a történelmi tanulmányaimat, az a tény, hogy nekem szerencsére nem tudják eladni a „régen minden jobb volt” lózungot. Elég sokat tanultam arról, milyen is volt az a bizonyos „régen”, és teljes bizonyossággal ki merem állítani, hogy egyáltalán nem volt minden jobb. Sőt, eléggé hálásak lehetünk, hogy ebben a sokat szidott 21. században élhetünk, annak minden hibájával együtt. A harmadik dolog pedig, amiért szeretem a töri szakot, hogy ott elég hamar megtanultam: a „mi lett volna ha” egy történelmietlen kérdés.

Mi lett volna ha másként alakul a történelem?

Vajon mi lett volna ha Julius Caesar visszariad a Rubiconnál? Milyen lett volna a Caesar-talan Róma? Mi lett volna ha Hitler meg sem születik, vagy egészen más személyiséggel lép a felnőtt korba? Meg sem történt volna a második világháború, vagy a folyamatok mindenképp egy hasonló kaliberű világégéshez vezettek volna, csak más szónokolt volna a pulpituson? Vagy mi lett volna, ha Ferenc Ferdinándot nem ölik meg Szarajevőban?

Ezekre a kérdésekre egész egyszerűen nem lehet hitelt érdemlően válaszolni. Sokféle faktor játszott sokféle szerepet abban, hogy így alakult, ahogy. Nem tudjuk, mi történt volna, ha egyetlenegy tényezőt kiveszünk a képletből. Spekulálni persze lehet, sőt, egész érdekes spekulációk jönnek létre a dologból, de ez az egész akkor sem több spekulációnál.

Mi lett volna ha Hufnágel Pistihez mentél volna feleségül?

És ugyanez a helyzet a mi kis személyes történeteinknél is. A „mi lett volna, ha” egyszerűen nem működik. Mi lett volna ha ma te lennél Dr. Hufnágel István felesége, és nem a jelenlegi Hufnágelné Kovács Aranka? Ott élnél vele, abban a szép nagy házban, boldogan? Vagy már rég elváltatok volna, mert hamar kiderül, hogy szép a szerelem, de együtt élni nem tudtok? Aztán mindenképp bejött volna az életedbe a jelenlegi Mézga Géza? Vagy egész mással élnél? Vagy egyedül? Esetleg egy veled töltött éjszaka után Pisti lekési az anatómia-szigorlatot, és ma nem menő plasztikai sebész lenne, hanem aktakukac, hó végéig épp, hogy kitartó fizetéssel? Lehetetlen minden esélyt, döntést, pillanatot lekövetni, feltérképezni, és ebből kitalálni, hogy pontosan mi hogyan alakult volna.

Mi lenne, ha máshol lennél?

Minden egyes döntésed, élethelyzeted létrejött valahogy. Vagy azért, mert akkor ezt gondoltad a legjobb ötletnek, vagy mert sodródtál, vagy mert egyszerűen így hozta az élet. És ha most azt várod, hogy azt mondjam: mindezt te vonzottad be, és minden azért történt, hogy most a legjobb helyeden legyél a világban, akkor sajnos csalódást fogok okozni. Ha van is valamiféle nagy terv, amelynek mindez a része, arról ne nálam, hanem felsőbb szinteken tessék érdeklődni. Én a magam kis hétköznapi tapasztalatával úgy érzem, hogy vannak olyan történések, amelyektől tényleg a helyükre pattannak bizonyos mozaikdarabkák, amelyek jó felé visznek, de nem egyszer a véletlen-faktor, sőt Murphy is bejátszik. Valahogy úgy, ahogy Fodor Ákos írja:

„Oka mindennek
van. (Hogy értelme van-e?
Tőlem ne kérdezd.)”

Mi lenne, ha abból főznél, amid most van?

De akkor most mit lehet kezdeni mindezzel? Magánvélemény, de szerintem annyit, hogy akkor most abból főzöl, amid van. Az mindenképp tény, hogy ezek a döntések, események tologattak oda, ahol most vagy – akár jó ez, akár nem. Az sem biztos, hogy ez a mostani a létező legjobb variáció az elképzelhető kétmillió közül, de ez van. Persze lehet néha dagonyázni egy kicsit abban, hogy „mi lett volna, ha”, de nagyon sokat nem érdemes. Ezek az elképzelések nem reálisabbak, mint az a fajta álmodozás, amikor a kedvenc filmed szereplőjének képzeled magad. Nyilván ott is szuper-királylány lennél, hiszen a fantáziádat a vágyaid vezetik.

Persze meg lehet nézni, hogy lehet-e tanulni abból, amit ma másként csinálnál, mint akkor. Ha ez épp egy olyan dolog, amiből lehet, akkor nyugodtan vond le a következtetést. Ha van valami, amit még mindig meg tudsz, és meg is akarsz valósítani a régi tervekből (a kettő nem ugyanaz), akkor láss hozzá. Addig pedig igyekezz az adott körülményekből a legjobbat kihozni, amit a jelen szituban egyáltalán lehetséges.

Mi lenne, ha nem feszülnél rá a jó döntésekre?

Persze ezt sem kellene kötelességként megélni, ez a fajta „mindig jól kell dönteni” kényszer nagyon nyomasztó, sőt bénító tud lenni. Annyira jó lenne fellazulni kicsit, hogy legalább azt ne teljesítmény-nyomásként fogjuk fel, amiben tényleg nyugodtan lehet lazának lenni. Hogy egyre többen felismerjük végre, hogy az esetek többségében lehet hibázni. Hogy vannak tévutak, senki nem garantálja, hogy amit elkezdesz, az tuti jó lesz, de a sokszor vissza lehet fordulni, vagy le lehet kanyarodni egy útelágazásnál másfelé. Hogy mindannyian keresgélünk, elesünk, felállunk, hibázunk, vagy épp jól döntünk. És hogy a „mi lett volna ha” éppen ezért tényleg történelmietlen kérdés.

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, és beszélgetni is tudunk a cikkekről. Képes illusztrációkért, és más exkluzív tartalmakért pedig kövess az Instagramon!

Ésszel, szívvel, lélekkel:
Judit