Mondd el, mit kívánsz – 2. rész

Mondd el, mit kívánsz – 2. rész

Elnézést az eltűnését, kicsit összecsaptak felettem a hullámok (ráadásul még eredménye sincs a mérgezettegér-módra szaladgálásnak, ami nem kicsit bosszant, de ez most mindegy). Most viszont itt vagyok, töretlenül, úgyhogy megint jönnek a gyakorta, látszólag ismeretlen okból megkívánt ételek-italok, merthogy van még belőlük bőven.

Amire vágysz: só 
Ami hiányzik: nátrium, jód vagy víz 
Bár az ember nátriumszükséglete nem túl magas, az optimális kálium-nátrium arány (3:1) nagyon fontos a szervezet számára. Ha valaki teljesen lemond a sóról, és emellé rengeteg káliumban gazdag zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt, lehet, hogy a szervezete így jelzi a nátriumhiányt. Ha korábban nagyon sósan táplálkoztál, az „elvonási tünetek” is jelentkezhetnek ilyen formában. A nátrium a szervezetben levő vízzel együtt az anyagcserefolyamatok szabályozásában is részt vesz. Amikor izzadunk, együtt veszítünk sót és vizet, így a sóra való vágyakozás gyakran egyszerű vízhiányt jelez. Az is lehetséges, hogy a jód hiánya ad hírt ilyen módon magáról
Mi a teendő? Továbbra se sózd agyon az ételt, egyél inkább zellert, spenótot, sajtot, kenyeret, tojást. A vízhiányt a megfelelő folyadékfogyasztással pótolhatod. Ha unod a vizet, próbáld ki a kókuszvizet, amely tele van ásványi anyagokkal és a szervezet számára szükséges elektrolitokkal. Jódot a sajtból, a joghurtból, a tojásból vehetsz magadhoz.

Amire vágysz: zsíros ételek 
Ami hiányzik: egészséges zsírsavak 
A gyakran zsírszegény ételeken élő nők gyakrabban kívánják a zsíros ételféleségeket, mint a férfiak. Nem csoda, hiszen a testük zsírért kiált – csak persze nem mindegy, milyen zsírsavakkal válaszolunk a kérésére. A transzzsíros, agyonsózott chips helyett inkább az egészséges omega-3 zsírsavakra kellene koncentrálni. A zsír utáni vágyódás más források szerint kalciumhiányt is jelezhet, mivel a zsiradék részt vesz a kalciumnak a csontok felé való szállításában.
Mi a teendő? Egyél egészséges zsírsavakban gazdag ételeket, például tengeri halakat, avokádót, dióféléket. A kalciumot zöld leveles zöldségekkel, brokkolival, hüvelyesekkel, sajttal (ezúttal ne a zsírszegény verzióval) és tejtermékekkel pótold.

Source: google.com via Idelle on Pinterest

Amire vágysz: csípős ételek 
Ami hiányzik: cink 
Bár a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás általában fedezi a szervezet cinkszükségletét, marginális hiányok igen gyakran előfordulnak. Cink hiányában lassabb a sebgyógyulás, csökken az immunrendszer aktivitása, hasmenés alakulhat ki, súlyosabb esetben magatartásváltozások jönnek létre, és a tanulási képesség sem lesz az igazi.
Mi a teendő? A megfelelő cinkbevitel érdekében érdemes rendszeresen fogyasztani vörös húsokat, májat, tejet és tejtermékeket, gabonacsírákat, hüvelyeseket, olajos magvakat.

 

Amire vágysz: hús 
Ami hiányzik: B-vitamin 
A fehérjében gazdag ételek utáni vágyakozás többféle dolgot is jelezhet, a leggyakoribb mégis a B-vitaminok hiánya. Ennek a vitamincsoportnak a tagjai a szervezet sokféle folyamatában vesznek részt, legfontosabb szerepük az idegrendszer, az emésztőrendszer és a bőr működésében van. A hús iránti vágy azonban jelezhet vashiányt is, sőt, ha épp fogyókúrázol, lehet, hogy a szervezeted fehérjékért kiált, mivel szeretné fenntartani az eddigi izomtömegét.
Mi a teendő? Ha húst kívánsz, egyél húst, de ne zsíros cupákokat, hanem sovány csirkét, pulykát, sertéscombot vagy marhaszeletet. A tojás, a zöldfélék, a máj, az olajos magvak, a teljes kiőrlésű gabonák is segíthetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .