Felejtsd el az őszi depit!

Felejtsd el az őszi depit!

(Ez az írásom a HősNők.hu – n jelent meg először, de itt is olvashatjátok:)

Itt van az ősz, itt van újra – én meg egyszerűen nem értem, hogyan is tarthatta szépnek ezt a borongós, esős évszakot valaha a költő. Mert az a helyzet, hogy én az emberek melegimádó fajtájához tartozom, a nyár az én világom. Az őszből csak a napsütéses, színpompás napokat kedvelem (ebben az évben nagy szerencsénk volt, sokáig tartott a „vénasszonyok nyara”), a borongós-zuhésakat inkább elkeserítőnek érzem. Szerencsére jó néhány felvidító módszert találtam arra az esetre, ha az ősztől a hangulatom is borongósra fordulna.

A magamfajta mediterrán-lelkű embernek nyáron, amikor süt a nap, minden megy magától. Még a mostanság szokásos extrém hőség sem tud lelombozni, nem úgy, mint az első esős őszi napok. Egyes kutatók az ilyesmit nagyon is tudományosan magyarázzák: szerintük akkor, amikor csökken a napsütéses, és nő a sötét órák száma, a szervezetben több termelődik az „álomhozó” melatonin hormonból, és kevesebb az éberré és jókedvűvé varázsoló szerotonin nevű ingerület-átvivő anyagból. Ebből pedig az következik, hogy az ember teste-lelke aludni vágyik, és legszívesebben behúzódnánk egy barlangba, pár hónapnyi téli álomra.

Mivel ez nem lehetséges (meg persze nem is lenne különösebben „hősnőies” viselkedés minden évből jó pár hónapot passzívan tölteni), az ember kénytelen feltölteni szerotonin-raktárait. Nem véletlen, hogy depis időszakainkban elsősorban szénhidrátdús kajára, sütire, csokira vágyunk, ezek ugyanis elősegítik a szerotonin termelődését. Na jó, egy kocka minőségi étcsokiért nem fogja szó érni a ház elejét, de depi ellen nagy mennyiségben szénhidrátot falni nem előrevivő megoldás: rövid távon ugyan segít, de hosszú távon jó pár téli bánatkiló felszedéséhez vezethet. Érdemes inkább triptofánban gazdag élelmiszerekkel feltankolni: banánnal, szárnyashússal, zöldborsóval, tejtermékekkel – ez a vegyület ugyanis szintén elősegíti a szerotonin termelését. Az átmeneti lehangoltság megszüntetésében szerepet játszhatnak az omega-3 zsírsavak (a tengeri halak húsa tartalmaz különösen sokat belőlük), valamint a B-vitaminok (banán, lencse, zöldborsó, spárga) is.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű: ha az ember hajlamos az őszi lehangoltságra, nincs az a tudományosan összerakott étrend, ami önmagában felderítené. Van viszont egy csomó apró trükk, ami széppé teszi az életet ilyenkor. Ezek közül számos szintén befolyásolja a szervezet szerotonin-háztartását, mások viszont egyszerűen csak jól esnek.

Itt van mindjárt a napsütés, hiszen az szerencsére ősszel is van – szeretem kihasználni a napsütéses napokat, órákat egy kis sétára a természetben. Ráadásul az ősz legszebb tulajdonsága, hogy gyönyörű színeket varázsol az ember szeme elé. Klasszul lehet például fotózni ilyenkor, de az is feltölt, ha csak bámészkodom az erdőben, parkban.

Ezek a napok a legjobbak a szabadtéri sportra is. Nem kell kivárni az estét, mint a nyári hőségben, akár délben is el lehet indulni futni. A színekben, fákban, a lehullott gesztenyékben ilyenkor is remekül lehet gyönyörködni. Nekem nagy kedvencem a Margit-sziget futópályája, mert ott még a Dunát is lehet nézegetni a szokásos köröm közben. De nem muszáj futni, lehet biciklizni, sétálni, görkorcsolyázni, vagy bármi mást, ami éppen szimpatikus.

Ha már a színekről beszéltünk, hát ruhában sem érdemes ragaszkodni a komorsághoz. Színeket ide: felejtős a barna és a fekete, jöhet viszont a piros, a narancs, a kék, a zöld, a sárga, a lila, meg a többi kedvenc árnyalat. Az idén egyébként különösen nagy divat a színes őszi ruhatár.

És ha már színek, akkor illatok is: nem feltétlenül a parfümökre gondolok, de akár azokra is, ha szereted őket. De ugyanígy jobb kedvre derít egy illóolajos fürdő, vagy a sülő sütőtök illata, egy illatgyertya, vagy egy füstölő.

És jöhet minden olyan is, ami felmelegít: egy forró fürdő, egy jó bögre tea, egy puha pléd vagy kardigán, és egy illatos gyertya látványa.

Itt a beltéri szórakozások szezonja: ez lehet akár egy jó film, a kedvenc könyved egy pohár tea mellett, puha pulcsiba burkolózva, valami jó zene (akár még takarítás közben is), vagy egy főzős parti a barátnőkkel, bármi, amit szórakozásként értékelsz. Ha a társaság vidít fel, hívd el a régen látott ismerősöket egy pohár forralt borra. Ha inkább egyedül lennél, vegyél egy jó könyvet, vagy fogj egy DVD-t.

Rendezd át a lakást: ha már úgyis több időt töltesz bent, mint nyáron, legyen kellemes a környezeted. Rakd ki a felesleges cuccokat, és szerezz be néhány színes kiegészítőt, párnát, plédet. A megunt ruhákat egy jó hangulatú börze keretében el is cserélheted a barátnőiddel.

A felsorolásnak itt koránt sincs vége, hiszen körülbelül ezer hasonló hangulatjavító tipp van még. Ti mivel dobjátok fel magatokat, ha beköszönt a hideg?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .