Az év színe: Ultra Violet

Az év színe: Ultra Violet

Én most egyszerre gyönyörködöm, és kicsit (de csak egész kicsit) szomorkodom is. Gyönyörködöm, mert rajongója vagyok a lila színnek, a legtöbb árnyalata a kedvenceim közé tartozik, És kicsit szomorkodom is, ugyanis tavasz-tél típus vagyok, amelyiknek elég sok szín jól áll, de a lila az sajnos pont nem. Legalábbis az a határozott, kékes árnyalata pont nem, amelynek Utra Violet néven a Pantone a 2018-as év színe címet adományozta. Persze nincs okom panaszra, a tavalyi Greenery abszolút az én színem volt. Most elsősorban a tél típusúak örülhetnek, míg a nyár típusúak valamilyen kicsivel pasztellesebb árnyalatra fordítsák le inkább az idei lila divatot. Én meg majd gyönyörködöm kívülről.

 

Illetve azért nem annyira, hiszen igazából annyi a megkötés, hogy az arcunkhoz közel nem ajánlatos azokat a színeket viselni, amelyek nem túl előnyösek. vagyis lila nadrágot, táskát, cipőt egy meleg (vagyis tavasz vagy ősz) színtípusú nő is nyugodtan beszerezhet, a lakberendezési kiegészítőkről nem is beszélve. Nekem például máris égető szükségem lett egy lila teásbögrére (híres és elvetemült bögregyűjtő vagyok).

2014-ben egyébként már előkerült a lila az év színe szerepében: a Radiant Orchid azonban egy sokkal visszafogottabb, pasztellesebb árnyalat volt, mint a mostani, határozott, erőteljes lila.

Ezt mutatja az év színe lelki síkon

Lelki szinten a lila egy meglelhetősen emelkedett szín: királyi, spirituális, kicsit misztikus. A koronacsakra színe. Egyfelől a kék hűvöse és nyugalma, illetve a piros melege és dinamizmusa közötti harmóniát teremti meg. Másfelől pedig azt mondják, hogy a spiritualitáshoz, misztikumhoz vonzódó emberek szokták a magukénak érezni. Hatalmat, jólétet, luxust, de intelligenciát is sugároz.
Viseléséhez, legalábbis ebben a határozott, élénk árnyalatban, kell egy kis merészség – ezzel a színnel nem lehet beolvadni, elbújni, mindenkinek megfelelni. Ez egy markáns állítás, amit fel kell vállalni.
Mutatok néhány példát, hogy érdemes viselni, hogyan játszhatsz vele úgy, hogy az év színe a tiéd is legyen.

Így hordja, aki nem félős: még egy határozott, feltűnő szín a lila mellé – a hatás garantált (felülre pedig elég egy egyszerű fehér ing)

Egy lila kabát a farmeres-pulóveres szerelésből is elegánsat varázsol.
 

Lila bársonycsizma: idén télen alapból beleszerettem a bársonycipőkbe, ez pedig valami zseniálisan gyönyörű. Akár rojtos farmerrel is.

Egy kis remény a lilamániás tavasz típusoknak: az arc közelében egy előnyös türkiz, alulra pedig hadd szóljon az év színe.

Itt aztán van minden a koralltól a bordón át a liláig. Nagyon könnyű lett volna elrontani, és papagájszerű hatást elérni vele, ez így egyben mégis működik.

Szintén egy türkizes verzió, ezúttal inkább tél típusoknak.

A visszafogottabbaknak egy lila sál is elég lehet

És persze a lakásod is lilába borulhat. Fenséges, ugye?

A lila teáscsésze pedig már félig poén, de szerintem szeretnék egy ilyet 🙂

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!

Ésszel, szívvel, lélekkel:
Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .