Stílus ésszerűen (#4): Akik kimaxolták a minimalizmust

Mielőtt ráfordulnék a webáruházak témájára, amit többen is hiányoltatok az előző összeállításból, nem állom meg, hogy ne szedjek elő két cikket, amelyeket a napokban olvastam. Ahogy nézem, remek kis 15 perc hírneveket lehet szerezni, ha az ember egy időre leválik a fogyasztói társadalomról, egy kicsit ostorozza azt (ezzel biztosítva a lelkes híveket), majd meglepően értelmes következtetéseket von le a dologból, amit egyébként csak úgy a hétköznapi életben sem lehetetlen levonni, csak többen figyelnek rá, ha van körülötte valami habosítás.

Image courtesy of photostock/ FreeDigitalPhotos.net

Na jó, kikapcsolom a cinizmust, lássuk, miről is van szó valójában. Az első cikk hősnője elhatározta, hogy egy évig nem vásárol sem ruhát, sem cipőt, sem kiegészítőt, él abból, ami van. Namármost ezt én nem szívesen fogadnám meg, mert abban a gazdasági rendszerben nőttem fel, ahol a Limara spray, a Toblerone csoki és a bécsi ruha komoly presztízsértékkel bírt, mivel itthon elég ritkán lehetett bármilyen normális cuccra szert tenni. Vagyis örülök, hogy végre elég a Westendig vagy a belvárosig menni a korrekt ruhatárért, és megveszem azt, amire szükségem van. Azt is megértem viszont, hogy Amerikában hajlamos valaki túltelítődni a fogyasztási őrülettel, és belecsap egy ilyen kihívásba. Az egy év intenzív kívánságlista-gyártással, Pinterestes nyálcsorgatással, és a következtetések levonásával telt, ez utóbbiak azok, amik igazán érdekesek. Az például tény, hogy gyakran csak a vásárlás kedvéért vásárolunk, a vizuális inger csábít el, és lehet, hogy holnap már nem vennénk meg ugyanazt a ruhát. Vagyis teljesen egyetértek azzal, hogy ha valamiben nem vagy azonnal tuti biztos, akkor inkább várj, gondold át, és csak akkor vedd meg, ha még mindig ott motoszkál az agyadban, hogy kellene. A vásárlási Maslow-piramisa is rendben van: először is hasznosítsd amid van (ez az, amit annyiszor kihagyunk, pedig higgyétek el, mindenkinek kincsesbánya van a gardróbjában), aztán kérj kölcsön (egyalkalmas ruháknál például ez teljesen célravezető), cserélj, turkálj, készítsd el (ez a hozzám hasonlóan kézügyesség-mentes emberek esetében módjával megvalósítandó programpont), és csak ezután vásárolj. Ha belegondolsz, ez teljesen józan megfontolás, érdemes a magunkévá tenni.

Image courtesy of Kittikun Atsawintarangkul/ FreeDigitalPhotos.net

Ugyanez az érzésem volt a másik cikk olvastán is, amelyik arról szólt, hogy a bloggerlány egy hátizsákos túra után, amikoris megtapasztalta, hogyan lehet egy zsáknyi ruhából sokáig öltözködni, otthon is addig-addig lomtalanította a ruhatárát, amíg az eredeti mennyiség kábé 20 százalékára csökkentette a cucckészletet. Ebből is egészen jó kis következtetések születtek: totál egyetértek azzal, hogy sokszor a ruhatár 80 százaléka ott áll feleslegesen a szekrényben, és ha már vásárolunk, akkor jó minőségű és jól álló cuccokat vegyünk, mert a “nem túl jó, de legalább óccsó volt” holmikkal nem megyünk sokra. Azt viszont nem igazán bírom elképzelni, hogy azt veszem fel, ami épp tiszta, akár tetszik, akár nem. Talán a szakmámból adódóan, de ennél azért válogatósabb vagyok (pedig tényleg semmi rosszat nem látok abban, ha az ember nem akar mindig tip-top menyecske lenni, én is farmerban-pólóban-sportcipőben járok a gyerekért az oviba, sőt, a játszótéren is azt nyúzom, ami nyúzásra van kitalálva). A praktikumát sem értem igazán: ha alig van cuccom, akkor egy-két darabot mindig mosni kell, hogy legyen tiszta cucc a szekrényben. Namármost akkor vagy mosok minden este kézzel, vagy szinte üresen járatom a mosógépet, ami nagyon nem öko. Halkan súgom, ez a bajom a kombinálható ruhatárakkal is: csak akkor hasznosak, ha sok ilyen kombinálható készleted van otthon, mert hiába venném fel a piros blúzt a fekete nadrág után a kék szoknyával, ha közben derekasan beleizzadtam. Ez alól persze kivétel az utazás, de ott ki lehet bírni, ha egy-két darabot a szállodai csapban mosol ki kézzel. Én inkább az összeillő szettekre, és az ezekbe beilleszthetően vásárolt ruhákra szavazok.

Szóval összességében érdekes volt olvasni ezeket a kísérleteket, és bármennyire is borzolódtam az elején a szélsőségességüktől, a következtetésekkel igen sokszor egyetértettem. Viszont továbbra is azt mondom, hogy ha nem a 15 perc hírnévre gyúrsz, akkor egyszerűen alkalmazd a tanulságokat a mindennapi életben, és kész. Nem kivonulni kell a fogyasztói társadalomból, hanem okosan, józan paraszti ésszel használni a lehetőségeit.
Te mit gondolsz ezekről a kísérletekről?