Ezt teszi veled az alkohol

Ezt teszi veled az alkohol

Bár a fesztiválszezon nagyja már a hátunk mögött, a Sziget még előttünk van, na meg szinte az egész augusztus nyaralásostul, kiülőshelyestül, szalonnasütésestül, koktélostul. Szóval még mindig nem késő egy kicsit szembesülni azzal, hogy akármilyen jó is az a bor vagy koktél, túlzásba vinni véletlenül sem érdemes.

De először is, rendes hedonistákként nézzük meg, miért jó egy kevés ital (hangsúly a KEVÉSEN!):
– Napi egy pohár bor kifejezetten egészséges, csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Egyes kutatások szerint, aki minden nap megiszik egy kis pohár minőségi vörösbort, akár 11 évvel is tovább élhet. Más vizsgálatok viszont csak a 45 év feletti férfiaknál és a változás korában levő nőknél látják mindezt bizonyítottnak.
– Abban viszont nagyjából megegyeznek a kutatók, hogy napi egy pohár rendes minőségű bor vagy sör nem okoz különösebb gondot.

Na de most jön a feketeleves, mert ennél több alkohol úgy 60 különböző betegség kockázatát képes növelni, a szívbetegségtől a különféle daganatokig. Ha pedig már tényleg minden nap innod kell, hogy csökkenjen a feszültség, akkor ez a kezdődő alkoholizmusra is utalhat, szóval jó, ha nem veszed komolyan a “minden nap csak egy pohárral” felkiáltást, és időnként szünetet tartasz. Ha ugyanis a tested hozzászokott a napi adaghoz, hamarosan többre vágyik…Merthogy az alkohol nem más, mint legális drog: a szervezet képes hozzászokni, ráadásul nemcsak a testet teszi tönkre, hanem a lelket is. És ebben teljesen mindegy, mit választasz, sört, bort, pálinkát vagy koktélt….

Így hat az alkohol
1-3 pohár: felszabadultabbak, vidámabbak leszünk. A pulzusunk és a légzésünk felgyorsul, javul az étvágyunk. A WC-t is gyakrabban látogatjuk.
3-7 pohár:  kezdünk kicsit nagyképűvé válni, viszont romlik a memóriánk, a mozgáskoordinációnk és rosszabbul mérjük fel a helyzeteket. A látómezőnk is beszűkül, csőlátás alakul ki.
7-15 pohár: a tünetek tovább súlyosbodnak, a reflexeink lenullázódnak, az érzelmeink felerősödnek. Rosszul vagyunk, hányunk.
15-20 pohár: totál kontrollvesztés, egészen kevés jut át az alkoholból felépülő falon.
20 pohár vagy több: nagy az alkoholmérgezés, a kóma, a szívleállás veszélye…

Háromszorosan hizlal
Fogyókúrázóknak még kevésbé ajánlható az iszogatás. Az alkoholban ugyanis rengeteg a kalória, miközben nem lakunk jól vele, sőt, éhesek leszünk, és mindenfélét összerágcsálunk. Ráadásul a gátlásainkat is csökkenti a pia, vagyis nemigen tudunk ellenállni a lángosnak, palacsintának, sült szalonnának.
Egy pohár sör kb. 102 kcal, egy pohár száraz bor kb. 82, a koktéloknál pedig kábé a csillagos ég a határ, akár több száz kalória is lehet egyetlen koktélospohárban  
A szakértők szerint új, és véletlenül sem egészséges jelenség az úgynevezett drinkorexia: főleg nőkre jellemző, hogy inkább egész nap nem esznek, csak az esti koktél meglegyen a barátnőkkel, és mégse hízzanak el. A hatást mindenesetre el lehet képzelni…

Később meg jön a macskajaj…

A máj egy-másfél óra alatt bont le egy pohár alkoholos italt. Vagyis ha megiszol vagy hat-nyolc pohárral, másnap reggel még bőven a feldolgozásnál tart. Ezt a folyamatot nem lehet felgyorsítani.
A másnapi macskajaj oka egyébként jórészt a kiszáradás, mivel az alkohol remek vízhajtó is. A fejfájást is részben ez okozza, na meg persze az ital kémiai összetevői (ezért fáj jobban a fejed, ha mindenfélét összeittál, mint akkor, ha egyféle, minőségi italtól rúgtál be). Érdemes minél több vizet inni, ez talán egy kicsit segít.

Csajok és pasik

– A nők gyorsabban rúgnak be, és tovább maradnak részegek.
– A nők általában kedvet kapnak a szexhez, ha isznak, mivel a szeszes ital eltünteti a gátlásokat. Az alkohol okozta hormonális változásoknak köszönhetően (a tesztoszteronszint emelkedik) az orgazmusra is könnyebben képesek. A pasiknál viszont pont fordítva hat a pia: a tesztoszteronszintjük csökken, így nehezebben jön össze az erekció. Persze egy részegségi szint után már mindkét nemnél visszaesik a libidó.
– A sörpocak kifejezetten férfias találmány. A nők inkább körteformát vesznek fel, mert ők leginkább a csípőn és a combon tárolják el az alkohol kalóriáiból származó zsírt.
– A nők általában azért nyúlnak a pohár után, mert szeretnék elfelejteni a problémáikat, vagy oldani a szomorúságukat. A férfiaknál inkább a társasági ivásból lesz egyre durvább függőség (persze mindkét nemnél előfordulhat mindkét eset).

Vigyázz, ez már sok!
A következő jelek kezdődő alkoholizmusra is utalhatnak, itt érdemes megfogni, mielőtt elszabadul a helyzet:
– Minden nap iszol.
– Gyakran többet iszol, mint előzőleg tervezted.
– Kevesebbet akarsz inni, de nem tudsz leállni.
– Egyre jobban bírod a piát.
– Mindig van otthon valamilyen szeszes ital.
– Az ivás már hatással van a munkádra és a kapcsolataidra. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .