Kötelező olvasmány. Szívem szerint mindenkivel elolvastatnám egyszer, nem csak nőkkel, nem csak fiatalokkal, mindenkivel. Olyan keményen szembeállít a saját hazugságaiddal, hogy nem tudsz nem felrázódni, megdöbbeni és rádöbbenni. Ebből viszont hosszú távon csak jó sülhet ki.
Pedig nincs “agyonírva”. Kábé azt tudom elképzelni az “alkotási folyamatról”, hogy Csernus doki leült egy kényelmes fotelbe egy pohár jóféle itallal, legyen mondjuk whisky vagy portói (remélem, szereti), és a maga sajátos stílusában magnóra mondta, amit a témáról gondol. Ez a szöveg pedig utána szóról szóra vándorolt a számítógépbe.
Igen, vannak benne trágár szavak, olyanok, hogy “rá kell jönnöm, hogy benne ülök a szarban”, sőt még olyanabbak is. Nem érdemes finomkodni: ez egy olyan könyv, ami megfogja a gallérodat, jól megréz, és az arcodba ordítja, hogy “nézz már magadba, te szerencsétlen!”. Ezt pedig nem lehet finomkodva, körülírva, udvariasan, díszzsebkendővel. Ehhez kell az a nyelv, amit egyébként szerintem mindenki használ, legalább időnként, még az is, aki bőszen tagadja.
Még csak egyszer olvastam el. Még csak. De bizonyos szituációkban már eszembe jut egy-két mély nyomot hagyott mondata, és máris másképp kezelem azt a helyzetet. Remélem, nagyobb változások is lesznek a kicsikből, meglátjuk. Szóval csak azt tudom mondani, olvasd el. Ne tedd félre, ha beletalál, vagy tedd félre, gondolkodj el rajta, majd vedd fel újra. Kötelező olvasmány.