Családi wellness Ausztriában: strandolni ősszel is lehet!

(Szponzorált tartalom) A strand két gyerekkel mindig hálás szórakozás. Főleg az, ha a gyerek- és úszómedencék mellett megfelelő számú csúszda is van, hogy gondoskodjon az adrenalin-löketekről. A szülőknek pedig az a legnagyobb nyereség, ha tudnak öt percnél tovább nyugodtan ülni a meleg vízben, esetleg a forró szaunában. Az pedig igazi …

Ahol a gyerekbarát nyaralást tényleg komolyan gondolják

A családi nyaralás mindig necces vállalkozás, hiszen a különböző korosztályok igényeit, időtöltését, napi ritmusát összehangolni nem egyszerű dolog. A picik hamar elfáradnak, nyűgösek lesznek, a nagyok unatkoznak, a felnőttek pedig egyszerűen csak szeretnének már egy kicsit ledőlni egy nyugágyba (plusz luxus, ha el tudnak olvasni húsz oldalt egy könyvből). Nem …

5 dolog, amit szeretek Olaszországban

Hagyományos, been-there-done-that útibeszámoló helyett inkább elmesélem, melyik volt az az öt dolog, amelyiket nagyon bírtam, illetve bírok Olaszországban. Persze jóval több is van, mint öt, kábé holnap estig tudnám sorolni, de az idei nyaraláson épp ezek fogtak meg. Vannak köztük újkeletűek, újra-felfedezettek, és több éves érvényűek, egyszerű szubjektív válogatás. Az …

Sportolni akarok – de hová menjek?

Tegyük fel, hogy megvan a sziklaszilárd elhatározás: mostantól rendszeresen mozogni fogsz. De hol is? A nagyobb városokban kismillió edzőterem, fitnesz-szalon, wellnessklub, jógastúdió, tánciskola és még ki tudja, mi kelleti magát minden sarkon. Nagy kérdés viszont, hogyan találhatsz közöttük olyat, ahol tényleg jól érzed magad, akár hosszú távon is. Íme néhány …

Helyek #2: Holmes Place Budapest

Bár ott van rögtön a belváros közepén, a Deák tér tőszomszédságában, be kell vallanom, még nem jártam a felújított Gozsdu-udvarban. Mindenesetre elsőre beleszerettem: főként a nagyvonalúsága fogott meg (bár az összhatást sok helyütt rontja a szomszédos, finoman szólva is lalkott, a felújításról csak csenben álmodozó házak “belógó” részleteinek látványa). Ha …

Helyek #1: Balatonlelle, Napfény Strand

Egy szombat reggelre elegünk lett a budapesti nyár szépségeiből, idejét láttuk, hogy valami nagyobb méretű víz közelébe merészkedjünk. Egynapos Balatonozást terveztünk, a tinikori szép élmények okán pedig Lelle lett a célpont. Már tavaly kiszúrtuk a Napfény strandot, amelyből jó ötlettel kvázitengerpartot csináltak a helyiek – a partot egészen egyszerűen homokkal …