Címke: <span>program</span>

Címke: program

Te tudod, hol lesz a gyerek nyáron? Csak nem a Logiscool táborban?

Így, április környékén már elkezdted törni a fejed a gyerek nyári programján? A Logiscool táboraiban úgy tanulhatnak hasznos dolgokat a gyerekek, hogy közben egy percig sem unják magukat! Tetszik vagy nem tetszik, a digitális kütyük és az internet az életünk részei A mostani, online oktatásos időszakban amelyik szülő eddig kategorikusan …

Vidd el a gyereket délután Amerikába – így néz ki a virtuális földrajzóra

Így utólag be kell valljam, hogy a földrajz nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé az iskolában. Nem éreztem azt, hogy nekem feltétlenül tudnom kellene, hol bányásznak bauxitot, és hol kőolajat, valamint mi az a talajerózió és mi az a röghegység. Márpedig anno komoly mennyiségben tanultunk ilyesmiket. Utazni viszont mindig is …

RoBirtok, ahol a városi gyerekek is természetközelbe kerülhetnek

(Szponzorált tartalom) A városi állattartás ellentmondásos téma. Mi például alapvetően állatbarát család vagyunk, még sincs állatunk. A jelenlegi lakásunkban ugyanis felelősséggel gondolkodva legfeljebb a falra rajzolva férne el bármilyen állat. Ugyanakkor nagyon szeretném, ha a gyerekeim nem nőnének bele abba a sztereotípiába, hogy „állat lakásba nem való”. Azt szeretném, ha …

Vidéki élmények – a Skanzenben jártunk a Happy Family csapatával

Aki ismer, tudja, hogy megrögzötten városi lány vagyok, a természetközeli élet és a vidéki élmények maximuma nekem egy kertes ház, lehetőleg jó tömegközlekedés mellett, legfeljebb egyórányira valamilyen (minél nagyobb) nagyváros legközepétől. Én az vagyok, akinek lakhatási szempontból még a Budapest-környéki agglomeráció is túl nagy kihívás, falun egy hét után már …

Azért szeptemberben sem kell unatkozni!

Bár a nyárnak hivatalosan már vége, szeptemberben is simán lehet jó idő, meg egyáltalán, semmi ok rá, hogy unatkozz. Mutatok pár programot, mozgósat, stílusosat, érdekeset, egészségeset. (És ezen kívül persze nyitva vannak még a romkocsmák, a Római, lehet, hogy még strandidő is lesz, sőt, tökéletesen alkalmas ez a hónap a …

Egy nap a nők egészségéért – gyere te is!

Az “Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány 2015. október 10.-én, szombaton rendezi meg ingyenes női egészségnapját a Central Mediacsoport székházában, a 3. kerület, Montevideo u. 9.-ben. Különösen akkor érdemes eljönnöd, ha az endometriózis érint, hiszen a nap főkuszában az endometriózis és a meddőségi problémák állnak. De akkor sem fogod magad kívülállónak …

Tavaszi megújulás a CoachOK-kal – gyere te is!

Te is érzed, hogy itt a tavasz, és új energiák zsizsegnek a levegőben? Ha nem tudod, hogy mit kezdj velük, akkor szeretném felhívni a figyelmedet egy nagyon jó lehetőségre: Szombaton, március 21.-én nyílt napot rendez a CoachOK Szakmai Szövetség a Carion székházban (Budapest, II. kerület Bécsi út 25.), amelynek témája …

Ismerd meg a coachingot, és gyere coaching ülésre!

Június 28.-án, azaz jövő szombaton 10 és 17 óra között nyílt napot tart a CoachOK Szakmai Szövetség. A Lélegezz! című nap témája a kreatív életvitel és a változás. Remek előadások és workshopok lesznek, és hozzám is jöhetsz coaching ülésre délután.  A helyszín: Benczúr Ház, Budapest VI. ker, Benczúr u. 27. …

Túlélőszett a fesztivál hosszú éjszakáira

Ezerrel megy a fesztiválszezon. Pár rendezvényen már túl is vagyunk, de a java még csak most jön. Épp ezért összeszedtem egy túlélőszettet a szabadtéri bulikra, hogy lehetőleg semmilyen váratlan esemény se ronthassa el a szórakozásod, és még napkeltekor is üde-friss lehess. Most inkább azokra gondoltam a tippekkel, akik csak késő …

Csókpuszi (a nyusziknak is)

Mostanában mindennek van világnapja: nemrég a nylonzacskó-mentes napot ünnepelhetjük (persze az egyszerűség kedvéért jobb lenne, ha minden nap megünnepelnénk azzal, hogy csak indokolt esetben kérünk zacsit a boltban), szombaton, azaz július 6-án pedig a csók világnapja lesz. Soha rosszabbat, hiszen puszilkodni, csókolózni jó. Élünk is vele rendesen, a statisztikák szerint …