Kategória: <span>lélek</span>

Kategória: lélek

Az újévi fogadalmak és a változás nyomában: működik-e a nagy elhatározás?

Január utolsó hetében járunk, vagyis gondolom, már mindenki elkezdte felülvizsgálni a január elején kitűzött terveket, célokat. Most leszek elég indiszkrét hozzá, és megkérdezem: hogy megy a változás, amit elterveztél? Nyugi, elég, ha magadnak válaszolsz, ebben viszont legyél nagyon őszinte. Vannak részsikereid, megérkeztek az első kudarcok is, vagy már hallani sem …

Ünnepek után nehezen indul az új év? Pár apróság, ami sokat segít

Nektek is nehezen indul az új év az ünnepek után? Én általában kipihent és tettre kész szoktam lenni januárban, de ez az új év most valahogy nagyon csikorgósan indul. Épp ezért szedtem össze pár dolgot, ami segíthet, mert ha ez így megy tovább, tényleg állva fogok elaludni. Az ünnepek után …

Új év – új élet?

Ha mindannyiszor kaptam volna egy százast, ahányszor különböző magazinok januári címlapján leírva láttam az „új év – új élet” kifejezést, most épp a menő malibui villák között válogatnék. És persze igen, újévkor megfogadunk, rendszerezünk, tervezünk, újba kezdünk. De vajon miért áll le ez az egész új év – új élet …

Zöldsaláta 2019: ez volt az év

Lassan vége az évnek, így itt az ideje egy összefoglalásnak, a legjobb dolgok visszaidézésének. Ez volt hát a Zöldsaláta 2019 éve címszavakban, eseményekben. Zöldsaláta 2019: az év címszavakban Zöldsaláta 2019: az év legnagyobb sikere A Zöldsaláta 2019. évének legnagyobb sikere egyértelműen az volt, amikor a KidsOasis tavasszal beválogatta a blogot …

Kínos kérdések és karácsonyi konfliktusok: így kezeld őket

A karácsony szép, csupa hóesés meg csillogás, meg mákos bejgli. Mindenki együtt ül az asztalnál, jól érzi magát… és akkor jön a Grincs az egyik rokon képében, aki szerint tök jogosak a kínos kérdések, amelyekkel téged bombáz. Mert ugye a nők családi állapota, munkaköre, jövedelme, meg egyáltalán mindene közügy, és …

Mit vegyek karácsonyra? Így találd ki, mit szeretne a család!

Azt hiszem, ebben az időszakban egy kérdés veri gyakoriságban az összes többit. Mit vegyek karácsonyra? Mit vegyek a páromnak, a gyerekeknek, a távoli rokonoknak? Ahhoz, hogy közelebb juss a megoldáshoz, először is nem azt kell kilesni, mit néz meg a másik a kirakatban, inkább a lelki beállítottságát érdemes feltérképezni. Így …

Vásárlási kényszer vagy vásárlási bojkott? Íme, a középút!

Sem az eszement vásárlási kényszer, sem pedig a puritán minimalizmus nem az én világom. Nem hirdetek bojkottot a plázák ellen, de nem is gondolom, hogy eszetlenül habzsolnunk kellene bármit, amit érünk. Ebben is, ahogy sok minden másban, a józan paraszti észt tartom vezérfonalnak. Meg azt, hogy akár költekezni akarunk, akár …

Ezt szoktam átgondolni, amikor utálom a hétfőt

A közösségi oldalakon legalább annyiszor futok bele a hétfőt gyalázó mémekbe, ahányszor coachként. De vajon miért utáljuk ennyire szegény hétkezdetet ahelyett, hogy új lehetőségként tekintenénk rá? Mi minden lehet az „utálom a hétfőt” jelenség mögött?   A hétfő egy mumus, míg a péntek a legjobb barátunk. Legalábbis ez derül ki …

Min múlik a kitartás? 48 perc kondiedzés tanulságai

Alapvetően kitartó, fegyelmezett típus vagyok, igazi Bika-jegyű. De csak akkor, ha úgy ítélem meg, hogy a kitartásnak és fegyelmezettségnek van értelme. Fényes plecsnikért, puszta maximalizmusból nem tudok hajtani, csak akkor, ha látom a tényleges célt. Azon viszont időről időre elgondolkodom, hogy pontosan mi is az a motiváció, ami bekapcsolja nálam …

Az önbizalom fejlesztése 5 egyszerű lépéssel

Az önbizalom fejlesztése megint csak az a téma, amiről könyvtárakat lehet összeírni, és talán meg is töltene legalább egy könyvtárat az erről szóló irodalom. Coachként és magánemberként is azt tapasztalom, hogy nem lehet nem beszélni róla, ugyanis kisgyerek korunktól kezdve rengeteg olyan hatás ér mindenkit, ami szépen erodálja az önbizalmunkat. …