Nátha ellen bevetettem Valentint

Nátha ellen bevetettem Valentint

Az a helyzet, hogy az egész család lerobbant valami iskolából hazakerült járványos vírustól. Mit tesz ilyenkor az egyszeri életmódblogger? Más házi praktikák mellett, úgyismint például gyömbértea, vagy a kezdeti, “megpusztulok, az a legkevesebb, hogy hagymaszagú leszek” állapotban bevetett fokhagymás pirítós, valamint gyógyászati célú húsleves, forró fürdőbe bújik. Az előbb említett “megpusztulok” állapotban nálam a Kneipp mentolos, eukaliptuszos fürdőolaja (gyerekek számára is használható változata a Tetesept választékában kapható) a legjobb, egyrészt kiválóan tisztítja a légutakat, másrészt pedig úgy megizzaszt, mint anno a Kalmopyrin tette. 

Amikor viszont már elmúlt ez a nagyon durva fázis, viszont még mindig nem vagyok százas, akkor jöhet a kényeztetős, szintén forró fürdő. Ilyenkor nem érdekel, hogy szárítja a bőrt, gőzölögjön, és melegítsen. És persze legyen finom illata, és ezer köbméter habja. No, ilyenkor szedem elő a LUSH habfürdőit, most például a Whole Lotta Love-ot, vidító citromfű- és bergamottolajjal, és hidratáló shea-és murumuruvajjal, hogy ellensúlyozzam a forró víz szárító hatását.

És ha már fürdő akkor jöhetett egy finom bőrradír is, hogy megszabaduljak az elöregedett hámsejtektől. A Cherryish nemcsak ledörzsöli őket, de a benne levő kakaóvaj azonnal táplálja is a bőrt, szintén a szárító hatás ellensúlyozására. Nálam mindkét “csodaszer” bevált, azonnal jobb lett a hangulatom, és mint tudjuk, ez már fél egészség.

 És hogy azért marad-e valami Valentin-napra a kollekcióból? Persze! Bár a Kiss Me Quick fürdőlapnak már egy korábbi fáradt pillanatomban végére jártam, azért a Melt my Heart masszázstömb, amely a kakaóvaj mellett olyan extraságokkal is tele van, amilyen a tömjénolaj, nem egyszeri használatot feltételez, ezzel még lesz némi dolgom. 

És persze az Unicorn Horn habfürdővel sem akarom megvárni a következő náthát (éljenek a szivárványszínű, csillámos unikornisok! ). 🙂 

Fotók: Judit, és Lush.hu

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!

Ésszel, szívvel, lélekkel:
Judit



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .