Nézz körül a fürdőszobapolcomon: a nyári kedvenceim

Nézz körül a fürdőszobapolcomon: a nyári kedvenceim

Nagyjából a nyár derekán járunk, mostanra szépen kialakult, melyek azok a nyári termékek, amelyek állandóra beköltöztek a fürdőszobámba. megmutatom a legnagyobb kedvenceket.

Nyári kedvenceim

1. NIVEA SUN Protect & Moisture napvédő spray SPF 30, 4529 Ft. Naptejek terén az utóbbi években elég sok mindent kipróbáltam, bio és nem bio változatokat egyaránt. A fizikai fényszűrős bio termékekkel általában ott akadtam meg, hogy nagyon nehéz volt őket egyenletesen elkenni, és ragadtak. Egy idő után szépen visszatértem a nem bio változatokhoz, mert leégni azért nem szeretnék. A NIVEA naptejei beváltak, szeretem őket, mert nem ragadnak, könnyen kezelhetőek, és az idén megjelent új termékek már nemcsak a bőrt, hanem a ruhát is védik a foltoktól.
2. Sundance Kids gyerek napvédő balzsam SPF 30, 1590 Ft. Gyerek-naptejből a DM saját márkás sorozata az, amelyet az egész család szívesen használ. Ez a napozó balzsam kifejezetten könnyű állagú, egyenletesen eloszlatható, nem igazán hagy maga után zsíros nyomot.
3. Alterra uborkás-aloés deo, 699 Ft. A bio-dezodorok között hatékonynak számít, a kellemesen édeskés illata pedig a nyári kedvenceim egyik kiemelt képviselőjévé teszi.
4. NIVEA selymes tusfürdőhab citromos-moringás illattal, 919 Ft. A másik kedvenc, valamiért most nagyon rázúdultam a hab állagú tusfürdőkre. A citrusos illatok pedig amúgy is a kedvenceim, szóval ez az új kollekció nálam eléggé betalált.
5. LUSH Olive Tree gourmet szappan, 2790 Ft / 100 g. Egyszerűen rajongok az olívás dolgokért, ebben a bőrlágyító szappanban pedig az olívaolaj mellett friss, zöld olívabogyó is van, meg persze keserűnarancs, rózsa és ciprus illóolaj. Érdekessége, hogy a palesztin MARDA permakultúra farmról származik, amelyet a SLush alap támogat – a társadalmi és környezeti regeneráció érdekében. Ami pedig az érzékszervi örömöket illeti: szuper az illata, jó az összetétele, és csodásan lágyítja a bőrt. Itt azt is megnézheted, hogyan készül.
6. The Body Shop Aloe Vera univerzális nyugtató gél, 5990 Ft. A napsütötte bőr csodaszere, de akkor is szuper, ha egyszerűen csak kiszáradt, vagy kipirosodott egy kicsit a bőröm. Mindig kell lennie otthon belőle.
7. LUSH Ocean Salt bőrradír öntartósító változatban, 3450 Ft. A LUSH Ocean Salt bőrradírja a cég egyik bestsellere: az illata és a hatása együtt egészen biztosan feljogosítja erre. A nyár nagy dobása a LUSH-nál. hogy a Dream Cream mellett a Mask of Magnaminty arcpakolás és az Ocean Salt radír is kijött öntartósító változatban. Ez azt jelenti, hogy csak természetes tartósítószereket, például  sót tartalmaz, ráadásul lanolin- és emulgeálószer-mentes is, vegánok számára is használható.
8. The Body Shop Spa of the World etióp zöld kávés feszesítő krém, 8990 Ft. Body positivity ide vagy oda, bár a rajtam tartózkodó narancsbőr nem zavar igazán, azért ünnepelni se vagyok hajlandó. Inkább kenem valamivel, ami finom illatú, és az eltüntetésével kecsegtet, mert azért mégiscsak jobb lenne mindenhol simának látni a bőröm. A zöld kávés krém tökéletes erre a célra, azonnal a nyári kedvenceim egyikévé lépett elő.
9. Nivea Q10 Plus C energetizáló éjszakai krém, 3699 Ft. Az aktív C-vitaminnal készült krém kifejezetten a fáradt bőr megszépítésére lett kitalálva. Nyáron pedig azért akárhogyan is, de beficcen egy-két hosszabb éjszaka, hol nyaralásból, hol koncertből, hol munkából kifolyólag. Tényleg pihentet, persze azért az alvást nem pótolja.
10. NIVEA SUN PROTECT ajakápoló, SPF30, 799 Ft. 40-en felül az ember elkezd megismerkedni a száj körüli ráncokkal. Ahhoz pedig, hogy se az ismeretség, se pedig a ráncok ne mélyüljenek el, kell a napvédelem. A kissé fényes ajakápoló pedig a nyári, el-nem folyós minimálsminknek is egyik alapdarabja lehet.
11. Terra Naturi kompakt púder, 1290 Ft. A minimálsmink másik fontos darabja, csillogás ellen. Nagyon bevált.
12. BIODERMA Photoderm Max Aquafluide színezett napvédő krém arcra, SPF 50, 3898 Ft. Alapozó helyett ilyenkor tökéletesen elég egy színezett fényvédő, amely véd a naptól, és ugyanakkor egyenletessé is teszi az arcszínt. Púder, egy pici bronzosító (ebből mehet egy leheletnyi a szemhéjra is, a már emlegetett, finom fényű ajakápoló, és már lehet is indulni. Így legalább nem kell attól tartani, hogy a nagy hőségben lefolyik a sminkem.

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket. A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!

Színes napot!
Judit  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .