Sunny Bunny Budapesten: Happy Family bloggertalálkozón jártam

Sunny Bunny Budapesten: Happy Family bloggertalálkozón jártam

Novemberben még kicsit megszeppent újoncként léptem be a Villa Bagatelle kapuján, a Zöldsaláta, illetve bloggerének első Happy Family bloggertalálkozóján. A decemberi, brownie-díszítéssel egybekötött karácsonyi parti majd a márciusi, ausztriai túra óta viszont talán nem túlzás azt állítani, hogy én is a csapat tagjává váltam. Ennek persze csak örülni tudok, hiszen nagyszerű bloggereket ismertem meg, például Mariannt az Óvónéni blog szerzőjét, Enikőt a már korábban is gyakran olvasott PánpéterStop-tól, Krisztát a Voila Mode-tól, akivel Ausztria óta együtt vihogunk azon, hogyan adtuk elő a két szőkenőt a bringóhintón, Barbit a Mom With Five blog alapítóját, Vanesszát a Bolvária blog íróját, és Jánost, az Apu-kalipszis blog szerzőjét. És persze Kalcsó Adriennt, a Happy Family ügyvezetőjét, aki az egész csapat szíve-lelke.


A találkozók persze nemcsak a kötetlen ismerkedésre nyújtanak lehetőséget, hanem az ismeretek átadására is. A mostani találkozón a finom macaronok és más sütemények majszolása közben először Adrienn beszámolóját hallhattuk, többek között arról, hogyan újult meg a Happy Family oldala. Érdemes rákattintani, hiszen minden nap új, érdekes családi olvasnivalót találtok rajta – áprilistól az én cikkeimmel is találkozhattok az oldalon. Áprilisban elindult a happyfamily.blog.hu oldal is,ahol szintén érdemes csemegézni, hiszen értékes és hasznos cikkeket tartalmaz minden olyan témában, amely a családos embereket érdekelheti. 

Kalcsó Adrienn, a Happy Family ügyvezetője, és Lakotár Orsolya, a Hotel Sonnenpark marketing-asszisztense

 Bereczki Enikő, a PánpéterStop oldal szerzője egy luxemburgi szakmai konferencián szerzett tapasztalatait osztotta meg – elsősorban a Z-generáció, tehát a mostani kis- és nagykamaszok vásárlási és médiafogyasztási szokásairól beszélt. Be kell valljam, hogy miközben őt hallgattam, folyton az járt a fejemben, hogy mennyit szidják ezt a generációt a folytonos “kütyünyomkodásért”. Ehhez képest itt van az a vásárlói korcsoport, amelyik már nem csak magával törődik, hiszen szívesebben viszi olyan cégekhez a pénzét, ahol jó ügyeket is támogathat a vásárlásával (első plusz pont). És ők azok is, akik már nem hűek egy márkához, hanem a márkától várják el, hogy hű legyen az ő értékeikhez – no, ez még egy nagy plusz pont, mert aki így áll a fogyasztáshoz, azt később sem lesz olyan könnyű bedarálni. Szóval csak így tovább, kedves Z-generációsok, nekem nagyon tetszik, hogy végre nem húzzátok be fületek-farkatok, igen nagy szükség van most egy nem csak magával törődő, ugyanakkor öntudatos korosztályra! 🙂

Bereczki Enikő a Z-generációról mesél

Ezután lépett színre a délután fővendége, a lutzmannsburgi Hotel Sonnenpark, és a Sonnentherme élményfürdő csapata. A bloggerek egy része, köztük én is, már ismertük őket a márciusi blogger-utazásról, így különös öröm volt a viszontlátás. Az extrán gyerekbarát hotel szolgáltatásairól Kitzwögerer Anita resident manager mesélt, majd Lakotár Orsolya marketing-asszisztens mutatta be az élményfürdőt. Györei Gabriella úszóakadémia-vezető a baba- és gyermekúszásról mesélt, de előtte Ficza János, az Apu-kalipszis bloggere mutatta be egy személyes hangvételű kisfilmben saját tapasztalatait a babaúszásról. A prezentációk közben pedig meglátogatott minket a Hotel Sonnenpark egyik kabalaállata, Pinky Bunny, aki a napi ölelésadagról gondoskodott.

A Hotel Sonnenpark csapata: Kitzwögerer Anita, Györei Gabriella, Lakotár Orsolya, és Gerencsér János, azaz Johnny

 És akkor jött Johnny, azaz Gerencsér János animátor, aki már a márciusi túrán mindenki kedvencévé vált. Nem vitás, hogy az egész Hotel Sonnenpark-csapat szívvel-lélekkel teszi a dolgát, Johnny viszont lélekben igazi, felszabadult gyerek, aki minket is újra gyerekké varázsolt egy órára. A hagyományos prezentáció helyett ugyanis végigvezetett minket azon, ahogy a Hotel Sonnenparkban és a Sonnenthermében elképzelik a gyerekprogramokat. Reggeltől estig folynak a programok, Sunny Bunny ébresztőjétől a kreatívkodásig, a gyerekjógától a születés- és névnapi ünnepségekig. Volt királylánynak és lovagnak öltözés is, amit szerintem a jelenlevők még sokáig fognak mosolyogva emlegetni, ahogy azt is, ahogy Sunny Bunnyval táncoltak a bloggerek.

Pinky Bunny gondoskodik a napi ölelésadagról (mi pedig felszabadultan vigyorgunk)

A saját gyerekeink pedig a Hotel Sonnenparktól kapott ajándékoknak örültek: a nyuszis hátizsák, a tetoválások, a matricagyűjtő album és a Sunny Bunny kedvenc zenéit tartalmazó CD mind-mind nagy népszerűségnek örvendenek itthon. Sunny Bunny és csapata ismét belopta magát a szívünkbe!

Figyel a csapat 🙂

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket. A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!

Színes napot!
Judit  

3 Comments

  1. Pingback: Családi wellness Ausztriában: strandolni ősszel is lehet! - Zöldsaláta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .