Éljenek a nyulak! – A The Body Shop az állatkísérletek ellen

Éljenek a nyulak! – A The Body Shop az állatkísérletek ellen

Azt már valószínűleg tudjátok rólam, mekkora nyúlmániás vagyok. Ez az egyik oka, hogy igyekszem csak olyan kozmetikai termékeket használni, amelyeket nem teszteltek állatokon – nemcsak nyulakon, de tengerimalacokon, egereken, és egyáltalán semmilyen állaton sem. 

De mindez nemcsak nekem fontos: a kozmetikai célú állatkísérletek betiltásának ügye régóta az állatvédők egyik fontos célja. Az Európai Unió szerencsére már 2013-ban betiltotta az állatokon kikísérletezett termékek és alapanyagok behozatalát, de a világ országainak körülbelül 80 százalékában ma sincs törvényi szabályozás a kozmetikai célú állatkísérletek ellenében. A Cruelty Free International elnevezésű szervezet becslése szerint évente csaknem félmillió állat esik kísérletek áldozatául – annak ellenére, hogy ma már léteznek biztonságos alternatívák a kozmetikai termékek tesztelésére.

A The Body Shop az állatkísérletek ellen

– Míg egyre több ország követel nem állatokon végzett biztonsági teszteket és többen a kozmetikai célú állatkísérletek ellen is tettek már lépéseket, van még munka bőven. Ahol az állatokon végzett kísérletek megengedettek – késztermékeken és alapanyagokon – ott a legtöbb országban nem kötelező a tesztelési adatokat nyilvánosságra hozni, vagy a szabályozó szerveknek elérhetővé tenni. Ez hihetetlenül megnehezíti az állatkísérletek mértékének meghatározását. Amit biztosan tudunk, hogy egyetlen teszthez állatok százait is igénybe vehetik. Ha csak egy vállalat vagy ország is az állatkísérletek mellett dönt, annak az állatok életére gyakorolt hatása óriási méreteket ölthet. A nemzetközi szabályozás az egyetlen módja annak, hogy valóban véget vessünk az állatok felesleges szenvedésének.- mondja Michelle Thew, a Cruelty Free International szervezet igazgatója.

Állatkísérletek ellen

A The Body Shop, amely az első olyan cég volt, amely fellépett az állatkísérletek ellen, régóta támogatja a szervezetet az állatkísérletek megszüntetéséért folytatott munkájában. A mostani kampány a kozmetikai célú állatkísérletek teljes és végleges betiltásáért indult, a cél: 8 millió aláírás összegyűjtése annak érdekében, hogy nemzetközi egyezmény tiltsa meg ezeket a kísérleteket. Az Örökké az állatkísérletek ellen című petíció 8 millió aláírását 2018-ban tervezik az ENSZ elé vinni. A petíciót te is aláírhatod a The Body Shop üzleteiben vagy online. Ha pedig a képeddel is támogatni szeretnéd a kampányt, mutass nyuszifület, fényképezd le, és használd a #TooCoolToBeCruel vagy a #ForeverAgainstAnimalTesting hashtaget, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet.

Nyuszifüles szelfi az állatkísérletek ellen
Szelfizés közben csak egy kézzel tudok nyuszifület mutatni, de a támogatásom maximális

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket. A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!

Színes napot!
Judit  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .