Otthon is körülvesznek a színek!

Otthon is körülvesznek a színek!

Akármennyire is ismerem és kedvelem a színek erejét, a lakberendezésben eddig a viszonylagos minimalizmus híve voltam. Nem abban az értelemben, hogy nagy, üres terek vannak a lakásban, és kevés a cucc: ez utóbbi értelemben szerintem sosem leszek minimalista, legfeljebb az ésszerűségre törekedhetek, ráadásul kicsi is hozzá a lakásunk. A nagy felületeken viszont meglehetősen visszafogottan szeretem használni a színeket, és főleg a mintákat, csak kisebb területeket igyekszem feldobni valami élénkkel, például egy párnával. Valahogy úgy érzem, hogy nagyobb felületen idővel sok lenne az élénk szín és a nagy minta. Ráadásul még jól emlékszem a 70-es években mindenhol tolt mintás falfestésekre, később tapétákra, éppen ezért nem vagyok feltétlen híve a retro irányzatoknak sem.

Amikor a színek megjelennek az otthonodban
A nap, amikor megkedveltem a levélmintás tapétát (Fotó. Judit)

A DIEGO budaörsi laboráruházában viszont világosan láttam, hogy lehet ezt nagyon jól is is csinálni. A 25 éve alapított cég 1996-ban még szőnyegekkel, majd padlóburkolatokkal kezdte a terjeszkedést, ma viszont már van náluk függöny, bútorszövet, sőt, tapéta is. A budaörsi áruház pedig elég nagy ahhoz, hogy mindezeket berendezett enteriőrökben mutassák meg – itt látszik igazán, mit tud egy megfelelő méretű felületen elhelyezett színes, nagymintás tapéta (nem kell az egész falat beborítani vele), vagy egy feltűnő árnyalatú függöny. Megsúgom: zseniális.

Az enteriőrökben a rózsadombi villa-eleganciától a vagány, graffitti-mintás tiniszobáig minden van, csak választani kell, és persze eldönteni, hogy mennyit veszel át a mindent beborító színekből, mintákból, mekkora felület az, ami neked még belefér. 

Az én kedvencem a keleti csempeminta volt, amelyik az egyik enteriőrben a fal mellett a díványpárnákon is felbukkant. Azóta szeretnék is egy ilyen laza hippisarkot 🙂 A 2017-es trendben egyébként felbukkannak a pasztellszínek, a 2017-es trendszín, a lombzöld, de a photoprint-tapéták, és a csillogó felületek is, erre mind találsz példát, ötletadót az áruházban.

És most beszéljenek a képek, jöjjön az inspiráció:

Keleti színek
Íme a kedvenc keleti csempemintám. Kell. (Fotó: Judit)

Lágy színek

Pasztell színek
Csupa pasztell (Fotók: Judit)

elegáns színek

Elegáns színek

Elegáns színek
Elegancia egy rózsadombi villából (Fotók: Judit)
Élénk színek
Azt hiszem, ez nekem szakmai ártalom (Fotó. Judit)
Farmer színek
Amikor otthon sem vennéd le a farmert (Fotó. Judit)
Graffitti színek
Laza, fiatalos, graffittis (Fotó. Judit)
2017 színe, a lombzöld is megjelenik az enteriőrökben (Fotó. Judit)

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is. A Zöldsaláta Facebook-közössége is vár, fényképes illusztrációkért pedig kövesd az https://www.instagram.com/csjudit_lifetints/ oldalt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .