Almás-brie sajtos saláta: hogy ne süppedjünk nagyon bele a télbe

Almás-brie sajtos saláta: hogy ne süppedjünk nagyon bele a télbe

Ebben a hidegben, szürkeségben már nagyon vágytam valami frissre, színesre, ízesre, könnyűre, de mégis kicsit téliesre. Épp kapóra jött hát, hogy az interneten kurkászva találtam pár finom, almás-sajtos salátareceptet, amelynek több változatából, a saját ízlésemre formálva összehoztam az én változatomat. Az első inspiráció a Lemon Tree Dwelling blogról jött, ezt társítottam az Allrecipes.com-on látott diós változattal, és az A Hint of Honey balzsamecetes-juharszirupos-mustáros öntetével (a juharszirup helyett további egyszerűsítésként mézet tettem bele).

Ott kezdődik a dolog, hogy nagy sajtrajongó vagyok – először a holland típusú, kemény sajtok voltak a kedvenceim (pedig határozottan nem ezért mentem valamikor időszámításunk előtt holland szakra 😀 ), de hamar felzárkóztak hozzájuk a lágy, penészes cuccok – legalábbis egy részük, azért van olyan sajt, ami már nekem is túlzás. Így aztán, ha valaki egy egészséges és finom salátába csempészi be a brie sajtot, alapból számíthat a rokonszenvemre.

Fotó. saját

A zacskós, vegyes zöldfélék és a spenót helyett most egy fél jégsalátát tettem a keverékbe, egyszerűen azért, mert nagyon jól esett a ropogós állaga. Legközelebb viszont spenóttal is kipróbálom, elég szimpatikusan hangzik. Az alma és a brie maradt, ahogy az aszalt áfonya is (bár szerintem mazsolával, sőt, akár aszalt szilvával sem lenne szentségtörés megcsinálni). Ehhez jött hozzá a dió és a hagyma (tekintve, hogy minden magyar recept úgy kezdődik, hogy “végy egy fej hagymát”, hát akkor ez se legyen kivétel). Az öntetbe kevés olívaolaj, balzsamecet, juharszirup helyett egy kanál méz, pici mustár, valamint só, bors, és pikáns mellékíznek (valamint nátha elleni megelőző intézkedésként) egy kis reszelt gyömbér került. Mit mondjak, eléggé elégedett voltam a végeredménnyel. Ebédre és vacsorára is kipróbáltam, nem csalódtam.

A vacsorára fogyasztott saláta mellé egy fél pohár rosét is megengedtem magamnak: egészen pontosan 2015-ös Nagygombos 2015-ös Kékfrankos roséját – már csak azért is, mert ha már sajt, gyümölcs és dió, akkor legyen mellé egy pohár bor is. Sokan azt hiszik, hogy a rosé kifejezetten nyári ital, de tulajdonképpen miért ne lehetne vele egy csipetnyi nyarat behozni a télbe? Megint egy kőbe vésettnek tartott szabály, ami megdőlni látszik.
És akkor máris mutatom még egyszer a receptet.

Almás, brie sajtos saláta

Fotó: saját

Hozzávalók:
Fél zöldsaláta, apróra vágva
Egy alma, feldarabolva
10 dkg Brie sajt, falatokra vágva
Egy nagyobb marék durvára vágott dió
Egy nagyobb marék aszalt áfonya vagy mazsola, esetleg aszalt szilva
Fél fej vörös- vagy lilahagyma
Az öntethez:
Néhány kanál olívaolaj
Kevés balzsamecet
Egy teáskanál méz
Fél teáskanálnyi mustár
só, bors,
reszelt gyömbér
Így készítsd el:
Egyszerűen keverd össze a hozzávalókat, majd öntsd le az öntettel, és alaposan forgasd össze. Aztán fogyaszd el jóízűen (és abban a biztos tudatban, hogy már megint nem kellett tíz percnél többet robotolnod a konyhában).

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is. A Zöldsaláta Facebook-közössége is vár, sőt a Bloglovinon is megtalálod a Zöldsalit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .