Erre edzek mostanában

Erre edzek mostanában

Mivel eléggé rohanós mostanában az életem, a heti egy jógám mellett igen ritkán fér bele, hogy legalább még egyszer eljussak egy edzőterembe, és ott lenyomjak egy-másfél órát. Régóta tornázom itthon különböző fitnesz-videókra, így szükségmegoldásként ezt vetettem be, hiszen így nem kell utazni, vagyis legalább kétszer fél órát nyerek. Arra sem mindig van időm, hogy egy órát egyben tornázzak, bár tudom, hogy az lenne a jó és az igazán hatékony. Viszont arra jutottam, hogy tíz perc torna is pont tíz perccel több a semminél, szóval ha végképp nincs időm, akkor tízperces videókat nyomok végig, ha pedig egy kicsivel több van, akkor legalább fél órát rászánok egy edzésre. Nem optimális megoldás, én is sokáig meg voltam győződve róla, hogy az ilyen rövid edzések legfeljebb csak mókusvakításnak és lelkiismeret-megnyugtatásnak jók, de az a helyzet, hogy három hete követem azt a programot, hogy az egy jóga mellé még heti két félórás edzést, plusz alkalomszerűen egy-egy tízpercest csinálok végig, és már látszik némi hatása: feszesebb lettem ott, ahol a kelleténél lazábbnak ítéltem magam, és máris picit vékonyabb ott, ahol felfedeztem egy kis zsírpárnát. Szóval hajrá, nemcsak az egyórás, kőkemény bootcamp ér valamit, tényleg minden mozgás számít!

A Youtube-on ezrével találsz rövidebb-hosszabb online fitnesz-videókat ingyen, ha rászánsz egy negyedórát a keresgélésre, pontosan az ízlésednek megfelelő edzést állíthatsz össze: vannak itt fitnesz-videók kezdőknek, haladóknak, táncosoknak, a pilatest, a jógát, az erősítő edzést kedvelőknek, és egyáltalán mindenkinek. Megmutatom a szerintem legjobb videókat, amelyekre mostanában előszeretettel edzek.

Egyszer már írtam róla a blogon, hogy sosem voltam egy kifejezett balett-tehetség, de aztán a Port de Bras formájában összefutottam egy számomra is értelmezhető balett-variánssal. Mostanában megint előjött belőlem a jó mélyen elnyomott balettos, valahogy ezekre a balett-alapú edzésekre kattantam rá. A beillesztett videó egy komplett, fél órás, kicsit kardiós, kicsit balettos edzés, alapmozdulatokkal, megfelelő mennyiségű kecsességgel. Felpörget, átmozgat, erősít, ráadásul különféle változatai is vannak, ha ezt egyszer megunnám. Ja, és aranyos a kutya a háttérben.

A következő edzés épp ennek az ellentéte: nincs semmilyen körítés, alapgyakorlatok vannak, kettesével párba állítva és megfelelő ideig végezve őket. Szikár, egyszerű, egyetlen tornaszőnyegre van hozzá szükséged. A kommentárban sincs semmi felesleges sallang, nincs celeb, aki elmondja, mennyire szexis is leszel az edzés után, egy egyszerű háttérhang szigorú tónusban elmondja, milyen gyakorlat következik, és mennyi ideig kell végezni. Minimalista, de hatásos, még izomlázat is tud csinálni. Ráadásul szintén több változata lelhető fel a Youtube-on.

Amikor nagyon nincs időm, akkor jönnek elő a “10 perces gyakorlatok” sorozat videói. itthon is többféle kapható belőlük, egy ezresért már beszerezheted őket bárhol, és létezik belőlük táncos, latin mix, jóga, pilates, stb. is. Nekem is több darabja megvan a sorozatnak. de ezt a hasizom-sort is tartalmazó táncos edzésprogramot még nem láttam a magyar boltokban (az Amazonon viszont megrendelhető). A hasizomgyakorlatokat egy egyszerű koreográfiába ágyazza be, nincs felülés, csak jó kis izolációk és hasonlók. Egyszerre kardió és hasizom, ami azért jó, mert a zsírt is segít leégetni a hasizmok fölötti területről (ha ugyanis csak felüléseket csinálsz hosszan és kitartóan, akkor szép lesz a hasizmod, csak nem fog látszani a zsírrétegtől). Ez az a videó, amelyiknek az eredményességén egészen meglepődtem: meg voltam róla győződve, hogy a tíz perc épp csak átmozgatásnak jó, de aztán viszonylag rövid idő alatt tapasztaltam némi definiálódást hastájt. Az egyik kedvencem lett, ha nincs időm, akkor önmagában, ha van, akkor más tízpercesekkel összerakva.

A negyedik ajánlatom szintén egy balettos edzés – Mary Helen Bowersnek hívják a rajta szereplő hölgyet, aki egyébként a módszer kidolgozója,  profi balett-táncos, és számos videója, DVD-je jelent meg (az Amazonon itt találod őket). Ezt a tíz perces belsőcomb-edzést kiegészítésként használom, más tíz perces, kardiós cuccokkal összerakva. Klasszikus gyakorlatokból áll, elég durván megdolgoztatja az izmokat, ráadásul Mary Helen Bowers balettoshoz méltóan vékony és tökéletes alakú, szóval aki hajlamos más remek alakját elvárásként és lelombozásként értelmezni, annak nem feltétlenül fog tetszeni. Nekem inkább inspiráció, még ha tudom is, hogy garantáltan nem tíz perces edzésekkel érte el ezt az eredményt. Több testtáj edzése is fenn van a YouTube-on, szerintem hamarosan azokat is kipróbálom.

Ha tetszik a blog, csatlakozz a Zöldsaláta Facebook-közösségéhez! De a Twitteren és a Bloglovinon is követheted a Zöldsalit!  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .