Év: <span>2015</span>

Év: 2015

Csajos karácsony

Idén azt hiszem, megint új alapokra helyeztem a karácsonyi készülődést. Minden évben finomítok rajta egy kicsit, mert elegem lett a plusz feladatok tetejére halmozott újabb plusz feladatokból, meg a túlpörgésből, valamint a karácsonyfa alá holtfáradtan beesésből, de abból is, hogy rendes készülődőként elszántan kergessem a karácsonyi hangulatot, ami persze a …

Te is sok ételt dobsz ki? Hogyan lehetne kevesebbet?

Döbbenetesen hangzik, de minden tíz magyar család eltarthatna egy tizenegyediket a megvásárolt, majd kidobott élelmiszerekből. Vagyis miközben sokan úgy érzik, hogy alig jönnek ki a fizetésükből, eszméletlen pazarlás megy – nemcsak ételben, hanem vízben, energiában, sőt, megkockáztatom, időnként az időben is, pedig annak hiányáról is rendszeresen panaszkodunk. Az Unilever kutatásában …

Advent egyszerűen és elegánsan

Bevallom nektek őszintén, a karácsonyi készülődés nagyasszonyának szobrát nem rólam fogják megmintázni. Egy csomó mindent nem bírok abban, ahogy ma, így a 21. század elején ünnepeljük a Karácsonyt, többek közt azt sem, hogy már november közepén mindenhol ezt próbálják lenyomni a torkunkon. Az, hogy most, november 29.-én írok róla, csakis …

Egészség-nagykövetek: Varga Katka, a Csillagkuckó megálmodója

Varga Katkát, a testi-lelki termékenységgel foglalkozó Csillagkuckó megálmodóját az októberi Női Egészségnapon ismertem meg. Akkor csak pár mondatot tudtunk beszélgetni, de később kaptam tőle egy e-mailt, és pár levélváltás és telefon után már azt is tudtuk, hogy nekünk egyszer hosszabban is beszélgetnünk kell. Amikor meglátogattam a Csillagkuckóban, már olvastam a …

Tartsd frissen a zöldségeket, és spórolj velük!

Egészségeset enni jó dolog, viszont jelentkezzen, akinek van ideje minden nap friss kaját venni ahelyett, hogy pár napra előre vásárolna. Ráadásul, ha már bevásároltunk, akkor jó lenne kihozni a kajából, amit lehet, és nem egyenesen a kukába transzportálni a pénzünket (a rohadt cucc takarításának szépségeiről nem is beszélve). Utánanéztem azoknak …

Így lesznek jobbak a reggelek!

És ha már relaxról beszéltünk, érdemes a morcos reggeleket is szemügyre venni egy kicsit. Én kifejezetten morc fejjel tudok reggelente kikelni az ágyból, és meglehetősen lassan szoktam magamhoz térni – mondjuk úgy, hogy amíg nem reggeliztem valamit, és nem ittam meg a teámat (nem vagyok nagy kávés, inkább teázom), addig …

Ötperces relax

Szombaton az Együtt Könnyebb! Női Egészségért Alapítvány női egészségnapjának háziasszonya voltam. Igazán inspiráló rendezvényen vehettem részt, és rengeteget tanultam mind az előadóktól, mind pedig a résztvevőkkel folytatott beszélgetésekből. Az pedig hab a tortán, hogy sok év óta végre hosszabban beszélgethettem egy régi osztálytársammal is. Szóval teljesen felspannolva, inspirációval telve jöttem …

Élőben az Enido-hu-n

Ha egy kis énidőre vágysz, és szívesen megismerkednél velem is, kedden 21:30-kor kattints az enido.hu-ra. Élő konzultációt fogok tartani, vagyis élőben kérdezhetsz a chaten, és azonnal válaszolok is a kérdéseidre. A fő téma a női megfelelési kényszer lesz, vagyis az, hogy milyen elvárások kapcsolódnak a különféle női szerepekhez, és hogyan …

Egy nap a nők egészségéért – gyere te is!

Az “Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány 2015. október 10.-én, szombaton rendezi meg ingyenes női egészségnapját a Central Mediacsoport székházában, a 3. kerület, Montevideo u. 9.-ben. Különösen akkor érdemes eljönnöd, ha az endometriózis érint, hiszen a nap főkuszában az endometriózis és a meddőségi problémák állnak. De akkor sem fogod magad kívülállónak …

Vidd a saját dobozkádat – nyílik az első csomagolásmentes bolt!

Megfigyelted már, mennyi időnként kell kiszaladnod a szeméttel, mert megtelt a szemetes? Sajnos hihetetlen mennyiségű élelmiszert dobunk ki: az Európai Unió 2012-es adatai szerint évente 100 millió tonna étel köt ki a kukában. Magyarországon egy átlagos ember évente közel 40 kilogramm ételt dob a szemétbe, ezt szorozd fel egy többtagú …