HetiWellness #5

HetiWellness #5

Kész, itt a nyár, tele van minden gyümölccsel, és lehet szál pólóban rohangálni. Még valami tengerpart befigyelhetne, de addig is…

– Jégsaláta: ropogós, finom, egész más az íze, mint a hagyományos fejesnek. Nem is tudom, miért nem fedeztem fel eddig.

– Nyári ebédek: görög saláta, caprese, tzatziki, vegyes salátaféleségek.

Kép innen

 – Gyümölcsszezon: sajna az eper már lefutott, de előtte még szedtünk pár dobozzal Solymáron.És már itt van a cseresznye, a meggy, a barack, a nektarin, sőt, már dinnyét is vettem az idén.

– Életem első lekvárkísérletei: tudom, hogy sokaknak ez napi rutin ilyenkor, de eddig engem hat lóval sem lehetett odavontatni a befőzéshez. Most sem az a cél, hogy legyen télre készlet, egyelőre egykilós-együveges mennyiségekkel kísérletezem, eddig sikerrel. Jövőre jöhetnek a nagyobb mennyiségek és az üveksterilizálás-tartósítás fortélyai, az idén megelégszem a maradék gyümölcsök lekvárrá alakításával és a nyírfacukor helyes arányának kikísérletezésével.

–  Jegeskávé: akkor van nyár, amikor átváltok a forró csokiról a jegeskávéra, szóval most már nyár van. Gyakorlatilag az egyetlen kávéféleség, amit valóban szeretek. Kávézóban fagyis verzió (vagy a Starbucks frappuccinoja), itthon görög frappé sok jéggel és barna cukorral, szigorúan, itt nincs helye semmilyen cukorhelyettesítőnek :).

Kép innen

– NIA: ahányszor kipróbálom, mindig úgy érzem, hogy rendszeresebben kéne csinálni, tényleg nagy királyság.

– Focivébé: a magyar foci nem mozgat meg, de ilyenkor kiélem magam. Elvégre már az egyetemi koleszban sem valami fiúbanda, hanem Marco van Basten lógott az ágyam fölött poszteren.

–  Nyári kozmetikumok: erről majd lesz egy külön poszt is, de teljesen rácuppantam a nyári újdonságokra a Body Sorbettől az afrikai testkondicionálóig.

– Új illatok: néha jó átkapcsolni a megszokott parfümömről valami másra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .