Tervek az új évre

Tervek az új évre

Az év utolsó napjaitól engedélyeztem magamnak egy kis pihenőt, ennyi még a legkomolyabb grafomániásoknak is jár. Mostantól viszont ismét beindul a Zöldsaláta, tele tervekkel a jegyzetfüzet, szóval indul az új év. 🙂

Az év első posztjában pedig néhány vállalás és nem-vállalás következik, avagy némi szöszögés arról, mit fogsz nálam (továbbra is vagy újonnan) találni, és mi az, amiért inkább más blogokat érdemes böngészned.

Image courtesy of Stuart Miles / FreeDigitalPhotos.net

Mi nem lesz? Celebek. Illusztrációnak persze elő fogom szedni őket például a színtípusokhoz, és akkor is bejöhetnek, ha látok valamelyikükön egy nagyon jó, vagy nagyon elrettentő-példa szettet, sminket, egyebet. Azt viszont ne itt keresd, hogyan fogyókúrázik Scarlett Johansson vagy hogyan óvja a lelki békéjét Eva Longoria. Először is mert minden celeb úgy fogyózik és úgy nyilatkozik, ahogy azt a szponzorai megkívánják tőle. Másodszor pedig azért, mert akkor fogyózz pont úgy, ahogy a kedvenc sztárod, ha az alkatod és az életmódod is mindenben megegyezik az övével. Ettől eltérő esetben viszont inkább keresd meg azt az étrendet (szándékosan nem diétát írtam, hahó!), azt az edzésformát, és azt a szépségcuccot, ami neked személy szerint a legjobb.
Mi lesz helyette? Használható, praktikus életmódtippek étkezéshez, edzéshez, életmódváltáshoz, szépüléshez. Kis változtatások, mert úgy gondolom, hogy nem egy nagy ingujjfeltűrős nekigyürkőzéssel lehet sikert aratni, hanem minden nap egy-két kis lépéssel.Neked szólnak majd, aki rohansz, aki dolgozol, aki nem ér rá vagy épp nincs kedve naponta órákig diétás kaját kotyvasztani, és nem egy celebnek, akinek más dolga sincs, mint jól kinézni, szépen mosolyogni, valamint a fentiekre felkészülni.

Mi nem lesz? Instant életbölcsességek, megfellebbezhetetlen szentenciák, cirkalmasan megfogalmazott üres giccsek, “így kell élni és kész, mert ha nem, akkor a modern világ felszínes rabszolgájának bélyegzünk” jellegű okosságok.A nekem tetsző idézetek persze megint csak bejöhetnek a blog ajtaján, de ilyen egyrészt kevés van, másrészt azok sem coelhóságok. Én meg nem vagyok húsz éves, hogy mindent tudjak a világról (vagy legalábbis meg legyek győződve róla).
Mi lesz helyette? Szubjektív vélemények (amelyekkel akár vitatkozhatsz is, azért szubjektívek), coachos bekérdezések, és a fenti instant okosságok megkérdőjelezése néha akár provokatívan is. Azért, hogy te is merj kérdezni (magadtól, másoktól) és kész válaszok helyett inkább a sajátjaidat találd meg.

Mi nem lesz? Összeesküvés-elméletek, áltudományos majomságok a “rohattmultik”, “rohattorvostársadalom”, “rohattgyógyszeripar” jegyében. Írtam már nem is egyszer, hogy az antibiotikum nem matyóhímzés, de ha be kell szedni, akkor be kell szedni, és kész.
Mi lesz helyette? Ismét csak gyors, használható tippek a betegségmegelőzéshez, az egészséges életmódhoz, a kisebb betegségekből (pl. nátha) való gyors gyógyuláshoz. De ha kitört rajtad valami, akkor sipirc az orvoshoz, Dr. Internet ilyenkor nem a barátod.

Mi nem lesz? Maximalizmusra való buzdítás. Ha a fejed tetejére állsz és az összes nőilapos tippet, tanácsot, rendszert, okosságot a magadévá teszed, akkor sem fog tökéletesen ragyogni a lakásod, az életed, a szervezeted, a lelked, a párkapcsolatod, valamint minden, amit csak el tudsz képzelni. Akkor sem, ha a társadalom, az a drágajó, látszólag ezt várja tőled, csak mert nő vagy.
Mi lesz helyette? A tökéletesség-mániáról való lebeszélés. Ne akarj egyszerre mintaháziasszony, csodanő, férfiak álma, fantasztikus társasági lény, meg még ezer dolog lenni, inkább magadnak akarj megfelelni. Hidd el, mindenkinek jobb lesz.

Mi nem lesz? Túlművészkedett, kétségkívül nagyon látványos, ám gyakorlatilag hordhatatlan divatösszeállítások.
Mi lesz helyette? Hordható, mégis eredeti, általad is bármikor összerakható szettek, színtípusok, és még sok minden, ami divat. Azt nem ígérhetem, hogy nem szalad el a kezem a Polyvore-on egy-egy nagynevű divatház méregdrága darabja irányában, de ilyenkor légy szíves, ne a márkát és az árat nézd, hanem a stílust. Simán lehet, hogy holnap a turkálóban vadászol le egy hasonló cuccot fillérekért.

És ami még várható: régebbi rovatok folytatása, új rovatok beindulása, rovaton kívüli ötletek, és hasznos tippek hasznos tippek hátán.Velem tartasz?

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .