Jóságok: Bakoma görög joghurt

Jóságok: Bakoma görög joghurt

Amikor megkóstoltam, csak annyi kattogott az agyamban, hogy “navégre, navégre, navégre!” Szóval végre itthon is lehet olyan igazi “megállbenneakanál” görög joghurtot kapni, amire egy kis méz, esetleg dió, és annyi a sütirohamnak. Félreértés ne essék, nagy kedvenc nálunk a Danone görög joghurtja is, de abból még nem láttam natúr változatot (ha valaki igen, értesítsen). Szóval a Bakoma nagyon bejött, az egyetlen hátránya (mert persze, hogy semmi nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre látszik), hogy kevés helyen lehet kapni.  Én még a Wellness aerobiknapján szereztem be, a forgalmazó vég pultjánál, meg is ettem azonmód, csak az utóbbi időben nem jutott időm még arra sem, hogy kilelkendezzem magam. Vagyis ismét felhívás következik: ha valaki tud olyan szupermarketet, kisboltot, utcai bódét, piaci pultot, ahol árulják, legyen oly jó, és azonnal dobjon egy mailt. A körözés alatt álló élelmiszer a mellékelt fotón látható.

6 Comments

  1. Névtelen

    Intersparban van, én is pont ma szúrtam ki, vettem meg és ettem meg egyhuzamban kis mézzel. Mennyei. És tényleg ahogy írtad, az én első gondolatom is az volt, hogy jéé megáll benne a kanál. Az íze selymes, leírhatatlan, mintha tejszínt kanalaznék. És rendkívül laktató, ráadásul nem is egy hizlaló dolog, ami jó hír egy betegesen diéta és egészséges- életmódfüggőnek mint én is vagyok 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .